Tapasztalt és elismert fizioterapeutával, Petricsevics Krisztinával dolgoznak együtt nyár óta a Győri Audi ETO KC játékosai. A gyógytornász és erőnléti edző végzettséggel is rendelkező szakember augusztusban csatlakozott az első csapat stábjához, de mellette fél szemmel az akadémián pallérozódó fiatalokat is figyelemmel kíséri. Az ETO-család egyik új tagjaként gyorsan belevetette magát a munkába – amellett, hogy a sportolók egészségét óvja, külső konzulensként egyetemi hallgatóknak segít, valamint a klubnál egy tanulmányon kezdett dolgozni a kollégák segítségével. Olvassátok el a vele készült cikket, és ismerjétek meg jobban Krisztinát!
K&H Liga
A Győri Audi ETO KC két mérkőzésének időpontja is megváltozott – a zöld-fehérek a Debrecen ellen az 5. fordulóban egy órával később, a Vasas ellen a 6. körben egy órával korábban lépnek pályára.
A Dunaújvárosi Kohász magabiztos legyőzésével folytatta szereplését 2024. szeptember 17-én a Győri Audi ETO KC a K&H női kézilabda liga 3. fordulójában. Az ezúttal is több fiatal akadémistának lehetőséget adó zöld-fehérek már az első félidő végén 23–8-ra vezettek, a gyors játéknak és a beállók jó megjátszásának köszönhetően pedig a szünet után tovább növelték előnyüket, és végül 42–21-re nyertek.
A Győri Audi ETO KC 2024. szeptember 17-én, kedden 18 órától tévés mérkőzésen fogadja a Dunaújvárosi Kohász együttesét a K&H női kézilabda liga 3. fordulójában. A találkozó előtt Per Johansson vezetőedző, valamint balszélsőnk, Fodor Csenge nyilatkozott.
A K&H női kézilabda liga 2. fordulójában a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE-t fogadta a Győri Audi ETO KC. A 37–26-os hazai győzelemmel véget érő találkozón a zöld-fehéreknél öt fiatal is lehetőséget kapott – köztük a nemrégiben szerződtetett Keceli-Mészáros Renáta, aki góllal debütált az NB I-es keretben.
A Győri Audi ETO KC 2024. szeptember 10-én a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE-t fogadta a K&H női kézilabda liga 2. fordulójában. A fiatalokkal felálló zöld-fehérek bár az első félidő végén még 17–17-es döntetlenre álltak a viharsarkiakkal, a második játékrészben azonban kinyílt az olló, így 37–26-os hazai siker született.
A Győri Audi ETO KC 2024. szeptember 10-én, kedden 18 órától a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE ellen folytatja hazai mérkőzéseinek sorát a K&H női kézilabda liga 2. fordulójában.
A Győri Audi ETO KC–Motherson Mosonmagyaróvár vármegyei rangadóval vette kezdetét az új idény 2024. szeptember 3-án az Audi Arénában. A zöld-fehérek tulajdonképpen már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát, ugyanis kőkemény védőmunkájukra, valamint a beállójátékukra alapozva már a szünetre 19–8-ra léptek el. A különbségen a fordulás után sem tudtak faragni az óváriak, így magabiztos, 32–21-es sikerrel rajtolt az ETO.
Az alábbi linken érhető el a 2024-2025-ös évadra kiadott műsorfüzet online változata.
A Győri Audi ETO KC Motherson Mosonmagyaróvár elleni vármegyei rangadójával veszi kezdetét szeptember 3-án a K&H női kézilabda liga 2024/25-ös kiírása. Az összecsapást 18 órától rendezik az Audi Aréna Győrben.