A magyar női ifjúsági válogatott megállíthatatlan menetelést követően, hibátlan mérleggel jutott a szlovén rendezésű Európa-bajnokság elődöntőjébe. A folytatásban, augusztus 9-én (pénteken) Dánia korosztályos legjobbjaival mérik össze erejüket és harcolnak a döntőbe jutásért.
Mindent bele, csak így tovább, csajok!
Utánpótlás
A magyar női ifjúsági A válogatott hibátlan mérleget produkált a szlovén rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében, s maga mögé utasítva Szlovákia, Ausztria és Románia nemzeti együttesét csoportja éléről várja a középdöntő kihívásait. A folytatásban előbb kedden 19 órától Svédország, szerdán pedig Norvégia ellen harcolnak az elődöntőbe jutásért a magyar lányok, köztük két fiatal győri tehetséggel – Farkas Johannával és Kürthi Laurával, akik szép számban szolgáltatják a gólokat a válogatott megmérettetéseken.
Csak így tovább!
2019. augusztus 1-11. között Szlovéniában, Celjében kerül megrendezésre a női U17-es Európa-bajnokság, melynek a mai, első játéknapján a magyar korosztályos tehetségek Szlovákia együttese ellen bizonyíthatnak. Klubunk kötelékéből, a már a felnőtt keret tagjai között is számon tartott Farkas Johanna és Kürthi Laura tagja a válogatottnak, míg videoelemzőként Kun Attila segíti a csapat sikeres szereplését.
Hajrá magyarok!
2019. július 11-21. között Azerbajdzsán fővárosa, Baku adott otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF). Kun Attila szövetségi kapitány vezényletével, valamint négy győri fiatal tehetséggel a keretben a csoportkörben hibátlanul menetelést mutatott be az ifjúsági kézilabda válogatott. A döntőbe jutás kevésen múlt, Franciaország állta útjukat a mieinknek, azonban a bronzmeccsen már ismét a magyar lányok örülhettek.
Gratulálunk!
A 2019. július 11-21. között Győrben megrendezésre kerülő WOMEN’S 19 EHF EURO, azaz a női junior kézilabda Európa-bajnokság fantasztikus izgalmakat hozott a sportág kedvelői számára a helyszínen és a televíziók képernyője előtt egyaránt. A magyar lányok remek játékkal, megállíthatatlanul meneteltek mérkőzésről mérkőzésre a torna során, a fináléban a hollandok korosztályos legjobbjai sem tudtak megálljt parancsolni Golovin Vlagyimir tanítványainak – magabiztos játékkal EURÓPA-BAJNOK a magyar női junior válogatott! Gratulálunk!
Végeredmény: 20-27
Az idei évben Azerbajdzsán fővárosa, Baku ad otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF). A 2019. július 21. és 27. között megrendezésre kerülő sporteseményen közel ötven ország képviselteti magát, a fiatal tehetségek pedig tíz sportágban bizonyíthatnak, köztük a kézilabdával.
Klubunk érintettségéről az olimpiai mozgalom harmadik számú eseményén a korosztályos leány kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Kun Attila és a Győri Audi ETO KC utánpótlás bázisán nevelkedő négy játékos – Csekő Brigitta, Takács Noémi, Tóth Krisztina és Világos Diána – gondoskodik.
Sok sikert és sikeres szereplést kívánunk a csapatnak, és az egész magyar delegációnak!
A magyar női junior válogatott hibátlan teljesítménnyel és magabiztos győzelmekkel a háta mögött várja immár a korosztályos Európa-bajnokság negyeddöntős összecsapását, ahol Oroszország legjobbjaival mérik össze erejüket az Audi Aréna Győrben.
2019. július 11-21. között az Audi Aréna Győr és a Magvassy Mihály Sportcsarnok ad otthont a WOMEN’S 19 EHF EURO-nak, azaz a női U19-es junior korosztályú Európa-bajnokságnak. A magyar válogatott izgatottan és nagy reményekkel vág neki a hazai rendezésű tornának, ahol minden feltétel adott a remek szerepléshez.
Megtartotta rendes utánpótlás évzáróját a Győri Audi ETO KC. Az évadzárón a klub elköszönt az idény végén távozó játékosoktól, és sok sikert kívánt nekik további pályafutásukhoz.
2019. április 20-án Tápiószentmártonon szerepelt utánpótlás csapatunk az ENUSE U13 Húsvét Kupán. A csoportmérkőzéseken túl jutva a Ferencváros csapata ellen bizonyíthattak kis tehetségeink a bronz csatában, amit magabiztosan meg is nyertek, így a dobogó harmadik fokán végeztek.
Gratulálunk!