Hétvégén rendezték meg az V-VI. korcsoportos Diákolimpia országos döntőjét Győrben, melyben két helyi iskola is érintett volt, a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium. A két csapatban szép számban szerepeltek utánpótlás bázisunk növendékei, akik 5-5 mérkőzést játszott. A mérkőzések alakulása alapján a Kazinczy Iskola a III., míg a Bercsényi Iskola a VI. helyen zárta a három napos döntőt.
Utánpótlás
Január 24-én (pénteken) elrajtol a háromnapos Országos Diákolimpia Döntő Győrben az V-VI. korcsoportos tanulók számára. A mérkőzések két helyszínen zajlanak majd, a lányok a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, a fiúk pedig az Olimpiai Sportparkban küzdhetnek meg egymással.
A hétvégén került megrendezésre a XXI. Interball Nemzetközi Lány Kézilabda Torna és a XII. Student Comfort Kupa. Mindkét helyről sikerekkel, jó élményekkel, és sok tapasztalattal tértek haza játékosaink és edzőink.
Kezdetét vette a 2019/2020-as szezon tavaszi időszaka is. Csapataink a pihenőidő után folytatják kemény munkájukat, hogy az őszi szezonhoz hasonló szép eredményeket érjenek el.
Az idei évben is megrendezésre került a nagysikerű ETO Karácsony lelkes utánpótlás korú játékosaink, valamint edzőik és hozzátartozóik részvételével. Az esemény zárásaként természtesen a „kötelező program” sem maradhatott el – a Győri Audi ETO KC játékosai sorra osztották az aláírásokat kis kézilabdásoknak.
Ezúton is gratulálunk a 2019-es sikerekhez, kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk Mindenkinek!
2019. december 18-án (szerdán) meghitt hangulatban, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban került megrendezésre klubunk, a Győri Audi ETO KC hagyományos karácsonyi ünnepsége, az ETO Karácsony. Utánpótlás bázisunk apraja és nagyja gyűlt össze hozzátartozóik körében, s várta izgatottan az esemény kezdetét. A megnyitó köszöntő, a zenés műsorok és az ajándékosztás után kihirdetésre került a 2019-es utánpótlás ALL STAR csapat is, melyben a korosztályonként legjobbnak ítélt játékosok foglalták el helyüket és természetesen a kis tehetségek példaképeikkel is találkozhattak.
Az idei év utolsó tornájára került sor Lébényben december 5-én. A 12 csapat részvételével zajló kétkapus dobójáték tornán minden együttes hét mérkőzést játszott és mérhette össze erejét. Vpégül nagy küzdelemben a helyszínt biztosító lébényi egyesület Fehér csapata diadalmaskodott a Zöld csapat ellen, míg a Szabadhegyi iskola harmadik lett.
A gyerekek nagy meglepetésére az eredményhirdetésre még a Mikulás is megérkezett hozzájuk!
Gratulálunk a csapatoknak, további sok sikert és kellemes ünnepi készülődést kívánunk!
A 2019/20-as tanévben is nagy szeretettel várjuk a 2010/2011-es születésű lányok jelentkezését, akik szeretnének a Győri Audi ETO KC utánpótlás bázisán kézilabdázni.
November 26-án az idei tanév első kétkapus dobójáték tornájára került sor Töltéstaván. A 2012.01.01. után született kislányok zöme még csak most kezdte meg iskolai tanulmányait, de voltak közöttük óvodások is – mindannyian remekül bizonyítottak és szép eredményeket értek el.
Gratulálunk!
November 21-én Dunaszegen került megrendezésre a soron következő 3+1-es szivacstorna, melyen a 2011-es születésű kis kézilabdások mérhették össze erejüket egymással.