Klubunk, a Győri Audi ETO KC 2019. december 6-án (pénteken) 11 órakor rendezi kiválasztó napját, melyre a 2006-2007-es születésű kis kézilabdás lányok jelentkezését várjuk, akik szeretnének utánpótlás bázisunkon kézilabdázni.
Utánpótlás
Klubunk útjára indította szakmai továbbképzési sorozatát, melynek első állomásán dr. Bartha Csaba – aki klubelnöksége mellett a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője, egyetemi docense – elméleti ismeretekkel igyekezett felvértezni utánpótlásedzőinket, míg Holanek Zoltán, felnőtt csapatunk és a magyar női kézilabda válogatott erőnléti edzője lebilincselő gyakorlati bemutatóban részesítette a kollégákat.
2019. október 29-31. között Dunaújvárosban került megrendezésre a XV. Üstökös Kupa utánpótlás torna. Míg a Konkoly Tamás utánpótlás edzőnk vezette zöld-fehér mezes csapat korosztályában az ötödik helyet szerezte meg, addig Kocsis Tibor U14-es együttese a legfényesebben csillogó éremmel a nyakában térhetett haza.
Gratulálunk csapataink sikeres szerepléséhez!
A Győri Audi ETO KC utánpótlás bázisának aktuális havi programja, és a folyamatosan frissülő eredmények megtalálhatóak a klub honlapján.
A 2019/20-as szezonban az első saját rendezésű 3+1-es szivacstornánkra került sor a lébényi sportcsarnokban október 22-én. A már megszokott versenyhelyszínen 12 csapat mérettette meg magát, s végül nagy küzdelemben a 2011. január 1. után született lányok részére szervezett versenyen Horváth János edzőnk irányításával szereplő ikervári csapatunk nyerte meg a tatabányai együttes ellen.
Gratulálunk a csapatok szerepléséhez, további sok sikert kívánunk!
Külön köszönet a lébényi sportegyesületnek, akik egy-egy müzliszelettel kedveskedtek a tornán szereplő valamennyi kislánynak!
A 2019/20-as tanévben is nagy szeretettel várjuk a 2009-2010-2011-es születésű lányok jelentkezését, akik szeretnének a Győri Audi ETO KC utánpótlás bázisán kézilabdázni.
Gyere el Te is toborzónkra, és mutasd meg, mit tudsz!
Augusztus utolsó hétvégéjén 75 csapat részvételével három korosztály megmérettetéseire került sor a Stupava Cup 2019 nemzetközi utánpótlás kézilabda tornán, Szlovákiában. Utánpótlás együtteseink két korcsoportban négy csapattal indultak – U12-ben egy, U14-ben három csapat – és szebbnél szebb eredményekkel tértek haza.
Gratulálunk fiatal tehetségeinknek és edzőiknek, s további sok sikert kívánunk!
2019. augusztus 23-25. között a Nemzeti Kézilabda Akadémia utánpótlás bázisán, Balatonbogláron került megrendezésre az V. NEKA-kupa – Nádorfi-emléktorna. A női mezőnyben ifjúsági és serdülő csapatunk is harcba szállt a 2019/2020-as szezon bajnoki rajtja előtti felkészülést remekül szolgáló megmérettetéseken, s míg a fiatalabb korosztályban zöld-fehér mezes lányaink a dobogó második fokára értek fel, addig ifistáink meg sem álltak az aranyéremig.
Gratulálunk utánpótlás csapataink sikeres szerepléséhez – csak így tovább!
A többségében 2003-as születésű játékosainkból álló utánpótlás csapatunk részt vett a 2019. augusztus 11-17. között Veszprémben megrendezésre kerülő nemzetközi kézilabda tornán, a Cell Cup-on. Bordásné Horváth Marianna vezetésével sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttek fiataljaink a az U18-as korosztályban vívott összecsapások során, s végül a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Gratulálunk!
A közelmúltbeli junior EB-siker példáját követve a magyar női U17-es válogatott is letette névjegyét a kontinens kézilabdás mezőnyében, a 2019. augusztus 1-11. között Szlovéniában megrendezésre kerülő korosztályos Európa-bajnokságon – veretlenül, száz százalékos mérleggel meneteltek állomásról állomásra, egészen a döntőig!
A fináléban Svédország sem tudta útjukat állni, klubunk kötelékéből Farkas Johanna és Kürthi Laura is oroszlánrészt vállalt a pályán a végső győzelemben, míg Kun Attila a szakmai munkában segédkezett.
Magyarország – Svédország: 28-24
GRATULÁLUNK!