Pedig a lefújás előtt pár másodperccel még ezrek figyelték a kivetítőt a győri Városháza előtti téren, irigyelték azokat, akik elutaztak a helyszínre, és drukkolatk a csapatnak azért, hogy trófeával térjen haza Montenegróból. Mint azt mindenki, aki ez olvassa tudja, nem sikerült. A miértre most még nem keressük a választ, sokkal fontosabb a bajnoki döntő, amelyet szerdán vív meg az együttes. Figyelembe véve, hogy hányan utaztak el Podgoricában, vagy szorítottak a csapatnak itthon, ebből a szeretetből is erőt kell meríteni azért, hogy a Magyar Kupa mellé az NB I-es siker is meglegyen.
Bajnokok Ligája
A női kézilabda Bajnokok Ligája során először döntött a fináléban az idegenben lőtt több gól, a Podgorica Veszprémben lőtt 27 gólja elegendő volt számukra, hogy a BL történetének 11. győztese a Buducnost legyen. A Győri Audi ETO hősies kűzdelemben maradt alul riválisával szemben, így a kupa jogelődjét is beleszámítva a 10. magyar ezüstérmet szerezte meg a legrangosabb női klubkézilabda sorozatban (BEK győztes a Vasas 1982-ben és BL győztes a Dunaferr 1999-ben, míg a Vasas négyszer, az FTC háromszor, az Audi ETO kétszer és a Kőbánya Spartacus egyszer tudott döntőt játszani.) Nyíiván nem jelent ezekben a napokban vígaszt, ugyanakkor tény: a BL sorozat egyik legeredményesebb csapata, a dán Viborg története első két Bajnokok Ligája döntőjét is elbukta, majd három fináléban is diadalmaskodott, így reméljük eljön az az időszak, amikor a döntőről készített video összeállítást a lehető legszélesebb mosollyal tudunk majd végig nézni. Ez most még nem abba a kategóriába tartozik.
Kétgólos előnye megtartása és ezzel a Bajnokok Ligája győzelem reményében vette fel a harcot a Győri Audi ETO KC a Buducsnoszt Podgorica otthonában. Ez megint nem sikerült: idegenben lőtt góllal a montenegróiak nyerték fennállásuk első BL-trófeáját.
Rendben megérkezett Montenegróba a Győri Audi ETO KC csapatát szállító különgép. A lányok szombat este a mérkőzés helyszínén edzettek. A vasárnap java részén a hangolódásé lesz a főszerep, majd este következik a meccs, ahol történelmet írhatnak kedvenceink!!!
Vasárnap este hétkor kezdődik a Bajnokok Ligája döntőjének második felvonása! A zöld-fehér lányok meccsét bárki megtekintheti a győri Városházánal felállított kivetítőn!
A BL döntő podgoricai visszavágója előtt megkérdeztük a csapat két korábbi vezetőedzőjét, Róth Kálmánt és Konkoly Csabát, hogy miként látták a veszprémi meccset és mit várnak a vasárnapi összecsapástól.
A magyar Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a mérkőzést a különleges rendőri erők 120 tagja, valamint a podgoricai Rendőrkapitányság 40 rendőre fogja biztosítani a május 13-án, vasárnap 19 órától sorra kerülő Buducnost-Győri Audi ETO KC BL-döntő visszavágót, de szükség esetén több rendőr kivezénylésére is sor kerülhet.
A Buducnost elleni BL döntő előtt új vezérszurkoló melegítette be a zöld-fehér szimpatizánsokat. Mint a meccs közbeni hangulatból kiderült, sikerrel.
A Győri AUDI ETO-Buducnost Podgorica BL döntő előtt már a csarnokon kívül is fokozott hangulat uralkodott. A hangulatról és a drukkerek várakozásairól itt láthatnak egy kis összeállítást.
A Buducnost elleni BL döntő első meccse után megkérdeztük Eduarda Amorimot, Katrine Lunde Haraldsent és a vezetőedző Karl Erik Böhn is megkérdeztük, hogy látták az összecsapást. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a két gólos előny ugyan nem sok, de Podgoricában nem is ennek a megtartása, hanem a növelése a cél!