A magyar női kézilabda válogatott új szövetségi kapitánya, a dán Kim Rasmussen kihirdette 24 fős keretét a nemzeti csapat augusztus 8-14. közötti edzőtáborára. A keretben hat játékos képviseli az Audi ETO-t.
Válogatott
Tegnap ért véget a Női Kézilabda Világbajnokság Dániában, ahol öt játékosunk is a dobogóra állhatott.
A tegnapi világbajnoki nyolcaddöntő mérkőzésen sajnos két játékosunk is sérülést szenvedett.
A világbajnokság tegnapi, Lengyelország elleni mérkőzése nem hozott szerencsét klubunknak sem, két játékosunk is sérülés gyanújával hagyta el a pályát.
Az európai női kézilabdában válogatott összetartások zajlanak a héten, ugyanis a 2016-os Európa Bajnokság kvalifikációira készülnek a nemzeti csapatok.
A tegnap végetért Európa-bajnokság szervezésében több kollégánk is közreműködött, így az ő munkájuknak is köszönhető, hogy az EHF megítélése szerint kimagasló színvonalú volt a világverseny szervezése. Az ő tapasztalataikat gyűjtöttük össze az alábbiakban.
Gratulálunk Heidinek, aki a norvég válogatottal ismét Európa trónján ül, illetve Macarena Aguilarnak, aki ezüstéremmel tért haza Spanyolországba!
fotó: Csonka Tamás
Lendületben a válogatott a tegnapi, lengyelek elleni meccs után. Ezt maga a csapat is így érzi, ahogy a Misivel való beszélgetésből is kiderült, akit éppen a ma délutáni edzés előtt kaptunk el egy gyors beszélgetésre. Az edzésen első sorban a taktikán volt a hangsúly, míg a kapusokat Pálinger Kati készítette fel Görbe segítségével, aki egy zsámolyról lövöldözte a sarkokat Kis Évának, Herr Orsinak és Bíró Blankának.
Az oroszok ma délelőtt is keményen edzettek az Arénában, amelyet követően az ETO-játékos Anna Sent szólítottuk meg pár kérdés erejéig.
A mai napon mind a négy válogatott edzést tartott az Audi Aréna-Magvassy komplexumban. A spanyolok edzésének végén Macarena Aguilarral beszélgettünk. Fontos információ, hogy a csoportmeccsekre még kaphatók jegyek: a www.jegyed.hu oldalon és a helyszínen is.