Ulrik Kirkely szerint a jó csapat építésében a legfontosabb, hogy a játékos otthonosan érezze magát a környezetében. Vezetőedzőként nem csak a kézilabdázót, hanem a magánembert is látja játékosaiban. Az őszi szezon befejeztével a Győri Audi ETO KC vezetőedzője értékelte az eddigi teljesítményt.
Hírek
A következőkben a Győri Audi ETO KC Szurkolói Egyesületének jelenlegi elnökével, Menyhárt Ferenc „Menyussal” beszélgetünk. Személyét és az egyesületet sok, érdekeségekkel tarkított történeten keresztül ismerhetjük meg.
2023. november 27-én megkezdődik a jegyértékesítés a tavaszi szezonban megrendezésre kerülő Győri Audi ETO KC összes hazai Bajnokok Ligája, valamint magyar bajnoki mérkőzéseire.
2023. november 20-26. között a felnőtt válogatott és utánpótlás nemzeti csapatok is összetartáson vesznek részt. A keretekbe ezúttal is több győri játékos kapott meghívást, míg a szakmai stábokat ETO-s szakemberek is alkotják.
2023. november 18-án az SG Bietigheim Handball elleni mérkőzésen megőrizte veretlenségét a Győri Audi ETO KC csapata. Az EHF női Bajnokok Ligája idei kiírásában aratott nyolcadik ETO-győzelem azt jelenti, hogy egyetlen olyan együttesként várhatja a 2024-es folytatást, amely minden meccsen nyert az ősz folyamán.
A TCL-lel együttműködve újabb nyereményjátékot hirdet a Győri Audi ETO KC szurkolói számára. A 2023. november 29-én kezdődő világbajnoksággal kapcsolatosan kerül kiírásra a „Ki lesz a legjobb ETO-s?” elnevezésű tippjáték.
Nehéz mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a Győri Audi ETO KC az SG Bietigheim Handball csapata ellen az EHF női Bajnokok Ligája 8. fordulójában. A 2023. november 18-án az Audi Aréna Győrben 18 órakor kezdődő találkozó utolsó 10 percében sikerült a bravúros fordítás, a kapuban Rinka Duijndam, támadásban pedig Győri-Lukács Viktória remekelt.
Az alábbi linken található az EHF Bajnokok Ligája 2023/24-es szezon csoportköri 8. fordulójának műsorfüzete.
Szerződéshosszabbítást irt alá Sandra Toft a Győri Audi ETO KC csapatával. A kitűnő hálóőr biztosan Győrben szerepel a következő években.
Az SG Bietigheim Handball ellen hazai pályán, az Audi Aréna Győrben zárja az őszi idényt a Győri Audi ETO KC csapata 2023. november 18-án. Az EHF női Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában a 18 órakor kezdődő mérkőzést a Sport1TV élőben közvetíti. A várakozásokkal kapcsolatosan Ulrik Kirkely vezetőedző és Rinka Duijndam mondta el gondolatait, emellett felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy 2023. utolsó BL-meccsén a klub a „Jó cselekedet a gyermekekért" kampány jegyében jótékonykodásra invitálja rajongóit.