2024 nyarán a Győri ETO KC akadémiáján beindult a Talent Program, mely kiemelten fejleszti a legtehetségesebb akadémistákat. A program szakmai vezetője a több tíz éves tapasztalattal rendelkező Hajdu János. Ennek kapcsán mesélt arról a nagy múltú szakember, mi is történt a kezdetek óta eltelt félévben, és engedett betekintést a kulisszák mögé.

2024 nyarán indult el a Talent Program a Győri ETO KC Akadémián. Mi történt a kezdetek óta és jelenleg hogyan tart a projekt?

Jó úton, lépésről-lépésre haladunk, de még nem tartunk ott, ahol terveztük eredetileg. A legelső lépés az volt, hogy Görbicz Anita (a Győri ETO KC elnöke – a szerk.) megálmodta az egészet. Holanek Zoltán (a Győri Audi ETO KC erőnléti edzője – a szerk.) megalkotta a koncepciót, valamint kidolgozta részletesen az erőnléti részt. Ezt követően elkészítettünk egy alapos, szakmai tervet, amihez én hozzáadtam a technikai, taktikai elemeket. A munka elkezdését követően döbbentünk rá, hogy nem annyira egyszerű mindez a gyakorlatban, mint ahogy azt a papírra vetés alkalmával terveztük. Kun Attilával (a Győri ETO KC Akadémia szakmai igazgatója – a szerk.) arra jutottunk, hogy fél évig nem jelöljük ki azt a szűk tizenöt-tizenhat játékosból álló keretet, hanem biztosítjuk a kiemelt technikai képzést vagy posztképzést minden játékos részére. Úgy vélekedtünk, hogy ezen időszak mindenkinek a javára válik, mivel az akadémisták részesülnek egy új impulzusban, mi pedig újabb szemszögből ismerjük meg őket, ami segíti a kiválasztási folyamatot. Február elejére ott tartunk, hogy harminc fiatal vált részesévé a programnak a több mint nyolcvan főből, tehát már rendelkezünk egy szűkített kerettel.

Ez a sok posztspecifikus képzés beilleszthető az akadémisták amúgy sem laza mindennapjaiba?

Nem volt könnyű, de sikerült kialakítani egy rendszert. Van egy úgynevezett talent sáv a délelőtti időpontokban, valamint a csapatok edzés idejébe illesztve is tudunk foglalkozni a Talentos fiatalokkal. Így nagyjából mindenki, aki részese a jelenlegi programnak, azzal tudok dolgozni. Szeretném kiemelni, hogy ezeken a képzéseken, az én szerepem sokszor a feladatok koordinálásában mutatkozik meg. Mondhatni, jómagam és az edzőkollégák csapatként dolgozunk, pont, mint a tehetségek a pályán. Továbbá fontos megemlíteni, hogy a program keretén belül külön figyelmet fordítunk a sérülésből visszatérő játékosokra.

Mondhatjuk, hogy a Talent Program segíti a rehabilitációs folyamatot is?

Vállaltam, hogy rehabilitációs, speciális kézilabda edzésekkel hozom vissza a fiatalokat gyógytornász kolléga felügyelete mellett. Szükséges kiemelnem ezen szakembereink fontosságát, akik állandóan figyelemmel kísérik a játékosok épülését. Gyógytornászaink szakmai segítségére nagy szükség van, hiszen hiába van hosszú évekre visszanyúló rutinom, a rehabilitációhoz ők értenek, és olyan tényezőket is figyelembe vesznek, amit én adott esetben nem.

Hogyan fogadják a játékosok a Talent Programba való bekerülésüket, azt, hogy részesei lehetnek egy külön kis csoportnak?

Jutalomként élik meg, megtiszteltetésnek veszik, hogy velük külön foglalkozik edző, más edzésmunkát végezhetnek, mint többi társuk. Érzik, hogy egyfajta elithez tartoznak, ami motiváltságukat erősíti, egyben a versenyszellemükre is jó hatással van, hiszen tisztában vannak azzal, hogy ebbe a társaságba bekerülni ugyan nem könnyű, de ki is lehet belőle esni, ha valaki nem teszi oda magát kellőképpen. Edzői hitvallásom fontos része, hogy a játékost – függetlenül korától–, akivel dolgozom, tisztelni kell azért a munkáért, amit elvégez. Azért, hogy reggel korán edzésre megy, olykor estig edzésen van, mindeközben tanulnia is szükséges. Ha a gyerekeket tiszteled, becsülöd és szereted, egyszerűen azt veszed észre, hogy viszonozzák. Volt egy tanárom, aki amikor útnak indított bennünket az edzői pályán, azt mondta, hogy szeress és tisztelj azért, hogy szeressenek és tiszteljenek. Számomra ez azóta is meghatározó alapvetés.

Aki járt már az egyik edzésén, az megtapasztalhatja, hogy a komoly munka mellett adott a jó hangulat. Mennyire lehet ez ösztönző egy játékos számára?

Gyerekkoromban is mókamester voltam, szóval számomra nem szerep, hanem ilyen a természetem. Bár azt is hozzá kell tennem, volt egy nagyszerű tanárom a TF-en (Testnevelési Egyetem – a szerk.), Dr. Kiss Jenő, az ország leghíresebb sportpedagógusa, aki azt mondta, hogy az edző kicsit mindig színész is. Úgyhogy picit színészkedni is tudni kell, de nem megjátszani magad, csupán a céljaid elérése érdekében mindenkivel úgy bánni, ahogy az adott helyzet és az adott személyiség megkívánja. Az empátia mellett lényeges, hogy önmagadat add, hiszen így tudsz hiteles maradni, ami által elnyerheted a játékosok bizalmát, és ha bíznak benned, akkor részükről is sokkal nagyobb az alázat a kéréseid és az edzésmunka iránt is.

Mindig tablettel a kezében lehet önt látni az edzéseken, azon kívül meg a laptopon néz és szerkeszt videókat.

Valóban nagyon sok edzésen a tabletem a legnagyobb segítőm. Megmutatom, amit szeretnék viszontlátni egy-egy feladat elvégzése során. Ez segíti a játékosokat abban, hogy sikeresen vissza tudják adni azt a technikai elemet, amit kérek tőlük, vagy könnyebben szemléltetni tudom azt, amiben és ahogy fejlődniük szükséges. Felveszem és megmutatom nekik, hogy lássák a hasonlóságokat, és legfőképp a különbségeket az eredeti példához képest. A gyerekeknek sokszor adok egy pendrive-ot Oftedal vagy Vyakhireva cseleivel, Reistad megmozdulásaival, jobb és bal kézre is megtükrözve. Nézzék meg, válasszák ki, ami nekik tetszik, és beszélünk róla, gyakoroljuk. Így minden fiatalnak kialakul egy technikai repertoárja, benne átadás-, lövés-, cselezés- és labdakezelési technikai elemekkel. Egy akadémistának megtanítok tizenegynéhány cselt, de nem válik mind az övévé, ezek közül hármat-négyet kiválaszt, sajátítja el készség szinten és válik saját repertoárjává, tehát megtanulja eredményesen végrehajtani.

Mik a tervek az idény második felére, mi a következő lépcsőfok a Talent Program tekintetében?

Fontos kiemelni, hogy egy többszáz oldalas képzési terv mentén haladunk, amely tartalmazza, hogy a tehetségeknek mikor, mit és hogyan kell elsajátítania, tehát nagyon komoly célrendszerrel rendelkezik a Program. Egy fiatal életében három féle érték létezik a szakmai tervünket illetően: a van érték, ami a jelenlegi tudásukat tartalmazza; a kell érték, amit el kell érniük egy év múlva, valamint a lesz érték, ami a hosszú távra tervezett tudásukat illetően fogalmaz meg célokat. Ezt a három értéket kell egymásra építenünk. Nekem az a feladatom, hogy ezt megtervezzem és segítsek abban, hogy minél többen meg is valósítsák mindezt.