A Győri Audi ETO KC 2025. március 1-jén a négyes döntőben újonc Moyra-Budaörs Handball legyőzésével jutott be a Magyar Kupa fináléjába Tatabányán. A kisalföldiek az első félidőben hullámzó játékkal hatgólos előnyre tettek szert (19–13), amit a második félidőben kétszámjegyűre növeltek, és végül 38´28-as győzelemmel jutottak be a vasárnapi döntőbe.

Néhány héttel a két együttes bajnoki mérkőzése után ismét találkozott egymással a Győri Audi ETO KC és a Moyra-Budaörs Handball, ezúttal a Magyar Kupa elődöntőjében. Csapatunkban bár a héten többen is betegséggel küzdöttek, javarészt felépültek a lányok, de a négyes döntőben újonc Pest vármegyeiek ellen Per Johansson így is nélkülözni kényszerült Blohmot.

Az 1. elődöntő kezdetén felváltva estek a gólok, így először a 6. percben szereztük meg a vezetést (3–2), aztán néhány gyors lerohanással a 10. percre szép lassan kezdtünk ellépni ellenfelünktől (9–5). Időt is kértek a budaörsiek, akik ezt követően megkezdték a felzárkózást – támadásban négyszer a kapufát találtuk el, míg hátul többször is későn zárt a hatosfal (18. p.: 11–9). A február hónap játékosának választott de Paula beállításával újabb lendületet kaptak kedvenceink, mindenesetre a hullámzás továbbra is folytatódott (24. p.: 15–12). A szünet előtti hajrát aztán megnyomták a lányok, így a félidőre sikerült a biztosabb, 19–13-as előny kialakítása.

A második játékrészt emberelőnyből kezdhettük, amit nagyon gyorsan gólra váltottunk, de ezt követően megint jöttek a kihagyott ziccerek – a győri előny csak azért nem csökkent, mert a kapuba beállt Toft három védést is bemutatott, a Budaörs pedig több mint hét percig nem talált be (37. p.: 22–13). Bár egy-egy felvillanása volt a pink-feketéknek, tartósan nem tudták csökkenteni hátrányukat, így Ryu góljával a 45. percben először lett tíz közte (27–17). Ellenfelünk küzdött, hogy rövid ideig be-benézzen ez alá, izgulni mindenesetre nem kellett a végjátékban, amelyet 32–22-ről kezdtünk meg. Az utolsó percekben is szinte minden budaörsi találatra akadt válasza csapatunknak, így végül magabiztos, 38–28-as győzelemmel jutottunk a vasárnapi fináléba.

 

REAKCIÓ
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője:
– Úgy alakult a találkozó, ahogy szerettük volna, hiszen olyan ellenféllel akartunk játszani, aki a meccs elején kihívások elé állít bennünket. Nagyon örültem az első félidő utolsó öt percének, annak, hogy sokat tudtam cserélni, hogy a játékosaim egészségesek, és ha mondhatom ezt, korán eldöntöttük a meccset. Kíváncsian várom, hogy ki lesz az ellenfelünk a döntőben, de természetesen mindkét csapatból felkészültünk.

Dione Housheer, a Győri Audi ETO KC jobbátlövője: – Szerintem kellően jó teljesítményt nyújtottunk ahhoz, hogy meglegyen a győzelem, még ha nem is a legjobb meccsünket játszottuk. Mindenki játszott, egészséges, és jó munkát végzett, úgyhogy várjuk a vasárnapi döntőt. Igyekszem a legjobbamat nyújtani minden meccsen, és bízzunk benne, hogy a döntőben mindenki csúcsteljesítménnyel rukkol majd ki.