Újabb győzelmet aratott a Győri Audi ETO KC a K&H női kézilabda ligában, amely a 16. fordulóban a kiesés elől menekülő Dunaújváros otthonában vendégszerepelt. A 2025. február 19-én rendezett mérkőzésen az ETO már az első félidő végén tizenöt góllal vezetett (28–13), a szünet után pedig, habár növelnie nem sikerült előnyét, megtartotta azt a lefújásig (29–44).
A Dunaújvárosi Kohász otthonába is felforgatott összeállításban utazott el a Győri Audi ETO KC, amelynél ismét több fiatal – Győri Alexa, Rédecsi Polett és Varga Dalma – kapott lehetőséget Per Johansson vezetőedzőtől. A Rába-partiaknál a Ludwigsburg elleni BL-mérkőzésen több lehetőséghez jutók kaptak pihenőt, így Blohm, Ryu, Sako és van Wetering sem tartott a csapattal.
Szépen megtelt a dunaújvárosi sportcsarnok lelátója, ahová ezúttal is sok győri szurkoló elkísérte a kedvenceket. Támadásban jól kezdtük a találkozót, ugyanis mind az első hat támadásunkból betaláltunk, védekezésben azonban kellett néhány perc, hogy a kellő határozottsággal lépjünk fel a hazaiak ellen (6. p.: 4–8). Az újvárosiak gyors időkéréssel igyekeztek megtörni a ritmusunkat, de a gyors lerohanásokra ezután sem tudtak reagálni – a 10. percben Fodor Csenge már öt, Varga Dalma pedig két gólnál járt (5–11). A Fejér vármegyeiek nagyon nehezen tudták csak feltörni a győri védelmet, a különbség így folyamatosan nőtt, s hiába kérte ki második idejét is Gulyás Péter, a 20. percre kétszámjegyű lett a differencia (8–18). A szünet előtti hajrában Lagerquist találatával először lett közte tizenöt (11–26), amit a félidőre meg is tartottunk.
A második játékrészt 28–13-as vezetésről, és azonnal góllal kezdtük, miután Brattset Dale harcolt nagyot a falban. Az előnyünk ennek ellenére elkezdett olvadni, ugyanis a DKKA sokkal lendületesebben és kreatívabb támadójátékkal lépett fel a fordulást követően (37. p.: 18–30). Aztán ahogy ismét gyorsítani kezdték a játékot a lányok, úgy állt vissza szép lassan előbb a félidei előnyünk, majd nyílt tovább az olló. Negyedóra volt vissza a találkozóból, amikor Dulfer ötödször talált utat az újvárosi kapuba (21–37), aztán de Paula percei következtek, így a végjátékban már csak a számszerű eredmény volt a kérdés. A legnagyobb előnyünk tizenhét volt, innen a végső dudaszóig azonban egy keveset még faragott a házigazda, így végül a félidei különbséget megtartva nyertünk 44–29-re.
Csapatunk legközelebb az EHF női Bajnokok Ligája B-jelű nyolcasában lép pályára – 2025. február 23-án, vasárnap 16 órától az utolsó, 14. fordulóban Esbjergben játszik „csoportdöntőt.”
REAKCIÓ
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője: – Nagyon nehéz, amikor a Ludwigsburg elleni meccs után, és az esbjergi túra előtt ilyen idegenbeli összecsapás vár ránk, éppen ezért nagyon boldog voltam, hogy az első félidőben ilyen energiákat tudott a csapatom mozgósítani. Támadásban, gyors kontrajátékban és védekezésben is magas szinten teljesítettünk, így a találkozó itt már eldőlt, de a z ellenfél a második félidőben megmutatta, milyen játékra képes. Összességében elégedett vagyok, hogy sikerült rotálnom és a fiataloknak is lehetőséget adhattam.
Varga Dalma, a Győri Audi ETO KC jobbszélsője: – Nagyon örülök, hogy megint lehetőséget kaptam a felnőttek között, és bíznak bennem. Úgy érzem, egyre jobban sikerül beilleszkednem, és boldog vagyok, hogy ilyen jól ment a játék.
Gulyás Péter, a DKKA vezetőedzője: – Köszönjük a Győrnek, hogy ilyen komolyan vette ezt a találkozót, mert rengeteget fejlődtünk a mérkőzés alatt, ami a következő időszakra rendkívül hasznos lehet. Ami miatt kicsit csalódott vagyok, az, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ennek ellenére a kapusokkal szembeni párharcokat sokszor elveszítettük. Vannak olyan technikai hibáink, amelyek a két csapat tudásából fakadó különbség, de ezeket a saját szintünkön tudjuk majd kezelni.
Fehér Luca, a DKKA balszélsője: – Nagyon jó érzés volt a Győr ellen pályára lépni és gólt szerezni, sokat tanultunk ezen a mérkőzésen, és a folytatásban erre tudunk majd építeni.