Újabb kemény idegenbeli mérkőzésnek néznek elébe a Győri Audi ETO KC lányai, akik az EHF női Bajnokok Ligája 9. fordulójában, 2025. január 12-én, vasárnap 16 órától a dán Odense Handbold vendégei lesznek. Az összecsapás előtt Per Johansson és Bruna de Paula beszéltek várakozásaikról.
Folytatódik a januári erőltetett menet, ugyanis vasárnap 16 órától Dániában, az Odense vendégeként lép pályára a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája idei első körében. A két együttes 9. fordulós párosítását ráadásul az európai szövetség a hét mérkőzésének választotta – tegyük hozzá, nem érdemtelenül, hiszen az idény első felében csak az Odense tudta legyőzni kedvenceinket. A novemberi eredmény tükrében természetesen együttesünk még keményebben készül, hiszen szeretne visszavágni ellenfelének.
„Nem szabad elfelejtenünk, mi történt ellenük legutóbb Győrben és hogyan győztek le minket, úgyhogy ez egy nagy lehetőség a visszavágásra – fogalmazott vezetőedzőnk, Per Johansson. – Tudjuk, hogy talán ez a csapat van jelenleg a legjobb formában Európában, vagy legalábbis volt a kontinenstorna előtt, de hinnünk kell magunkban, kijavítanunk az első meccsen elkövetett hibákat, és magabiztosan nekivágni ennek az útnak úgy, hogy le tudjuk győzni őket. Mindenesetre ismét nagyon kemény idegenbeli találkozó vár ránk, szóval a Ferencvárostól elszenvedett vereséget követően ismét nyeregbe kell szállnunk, kielemeznünk őket, jó edzésmunkával hangolni ellenük, hogy készen álljunk a mérkőzésre.”
A Rókák egyébként a fordulót megelőzően a harmadik leghatékonyabb támadómutatóval rendelkeznek (254), míg a miénk a második legjobban védekező csapat 211 kapott találattal. Ami azonban a fontosabb mutató, az a pontok száma, hiszen jelenleg 13-mal vezetjük a B-jelű nyolcast, míg az Odense a vele azonos 12-vel álló Esbjerg mögött a harmadik…
„Nagyon kemény meccset játszottunk velük hazai pályán, és az igazat megvallva nem azt a szintet mutattuk, amin jelenleg állunk. Fel kell pörögnünk a visszavágóra, mert szerintem még keményebb feladat vár ránk – fogalmazott a dániai mérkőzés előtt balátlövőnk, Bruna de Paula. – Védekezésben is szintet kell lépnünk és koncentrálnunk, mert nagyszerű játékosaik, jó egy-egyezőik vannak, akik sokat futnak. Többet kell mutatnunk magunkból, keménynek lenni védekezésben és támadásban egyaránt. Szóval igen, nagyon nehéz lesz, de hiszek magunkban, és abban is, hogy képesek leszünk az utóbbinál sokkal jobb teljesítményre. A lövéseket tekintve is sokkal koncentráltabbnak kell lennünk, ennyi helyzetet nem hagyhatunk ki. Ismerem az ellenfelet, tudom, hogy nagyon jó kapusai vannak, de képesek vagyunk ennél jobban is játszani. Hiszek a csapatunkban, abban, hogy ez csak egy rossz időszak volt, és remélem feljavulunk.”
A 2025. január 12-én, vasárnap 16 órától rendezendő összecsapást olasz páros, Gianna Stella Merisi és Andrea Alejandra Pepe vezetik, a mérkőzést a Sport 1 TV élőben közvetíti.