Nyolcéves kora óta, több mint húsz éve a kézilabda tölti ki a mindennapjait a Győri Audi ETO KC októberben igazolt svéd válogatott beállójának, Anna Lagerquistnek. A keresztszalag-szakadás után rehabilitációja utolsó fázisát végző sportoló már izgatottan várja, hogy visszatérjen a pályára, és bemutatkozzon Magyarországon.

Már lassan két hónapja, hogy aláírt Győrbe. Hogy érzi magát, hogy telnek a napjai?

Nagyszerűen érzem magam Győrben, kezdek beilleszkedni a klubba, egyre otthonosabban mozgok a városban, és beleszokom az itteni életritmusba. Izgatottan érkeztem, úgy érzem, egy nagyszerű utazás vette kezdetét.

Évad közben érkezett, ami sosem könnyű. Hogy ment a beilleszkedés?

Valóban különleges, mikor év közben igazolsz egy másik klubhoz, főleg úgy, hogy közben sérült vagy, így nem játszhatsz és csatlakozhatsz azonnal a társakhoz a pályán. Ettől függetlenül mindenki nagyon kedves volt velem és szívélyesen fogadott a klubban. A lányok egyébként igyekeztek mindent megtenni, hogy jól érezzem magam, pedig rendkívül sűrű volt a meccsnaptár, úgyhogy tényleg azt érzem, elfogadtak, a csapat része vagyok, és természetesen alig várom, hogy csatlakozhassak hozzájuk a pályán is.

Korábban Dániában, Oroszországban és Franciaországban is játszott, így nem ismeretlen számára a légiósélet. Mik voltak a legfontosabb tanulságai az elmúlt hét évnek, mióta eljött otthonról?

Sok különböző országban és csapatban játszottam, különféle játékosokkal, ez pedig megtanított arra, hogy ugyanazt többféleképpen is lehet csinálni. Minden kultúra más és más, igaz ez a kézilabdázásra is, úgyhogy a legfontosabb, amit megtanultam, hogy kíváncsinak és nyitottnak kell lennem, megismerni azt a kultúrát, amelyben épp élek. Emiatt izgatott vagyok, szeretném jobban megismerni a magyar kézilabdakultúrát, és új tapasztalatokat szerezni.

Nem volt könnyű helyzetben a nyár végén, amikor a Nantes megszűnt, ráadásul súlyos sérüléséből lábadozott. Hogyan viselte azt az időszakot?

Furcsa és nehéz helyzet volt, hiszen egyszer csak mindennek vége lett Nantes-ban, ráadásul közben sérült voltam, de igyekeztem nem túlstresszelni magam, mert biztos voltam benne, hogy így vagy úgy, de találok megoldást. A sérülés miatt kevésbé aggódtam, tudtam, hogy van időm, de olyan megoldást szerettem volna találni, amely garancia arra, hogy megfelelően el tudom végezni a rehabilitációt. Amikor minden a helyére került, és aláírtam a szerződést az ETO-val, úgy éreztem, ez ennél jobban nem is alakulhatott volna, úgyhogy nagyon boldog vagyok.

Megkönnyebbülés, hogy az edzője és a poszttársa is svéd származású, ráadásul dolgoztak is együtt korábban?

Sokkal inkább az a megkönnyebbülés, hogy már régóta ismerem őket. Mindig jó, ha van egy játékostárs a csapatban, akit már ismersz – gondolok itt Linnre, hiszen bár később csatlakoztam, nagyon segítőkész volt. Perrel kapcsolatban pedig a leginkább az számított, hogy korábban már dolgoztunk együtt, voltam a játékosa, így ismeri a képességeimet, én pedig tudom, milyen a kézilabdával kapcsolatos filozófiája. Ez különösen fontos, amikor új csapathoz kerülsz, hiszen az edző így tudja, hogyan használjon.

Hogy halad a rehabilitációval?

Nehéz megmondani, de bízom benne, hogy minél hamarabb játszhatok. Ha reális akarok lenni, szerintem annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy februárban térek vissza, ezért dolgozok nap mint nap. Remélem, most, hogy elkezdtem a rehabilitáció utolsó fázisát, továbbra is jó lesz majd a térdem, és minden a tervek szerint alakul.

Milyen céljai vannak az első győri évadára?

Nekem most kicsit más ez a szezon, mint a korábbiak, de az elsődleges célom, hogy a térdem rendbe jöjjön, és a lehető legjobb állapotban térjek vissza a legmagasabb szintű kézilabdához. Szeretném segíteni a csapatot, hogy együtt a lehető legjobban zárjuk ezt az évadot.