Újabb nagy csata vár a Győri Audi ETO KC-ra, amely 2024. október 13-án, vasárnap 16 órától (Tv: Sport1) a B-jelű nyolcast hibátlan teljesítménnyel vezető Brest Bretagne Handball otthonában vendégeskedik az EHF női Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában.
A Debrecen elleni bajnoki hajrágyőzelem után csapatunk már pénteken útra kelt Franciaországba, ahol a Brest otthonában újabb gigászi küzdelem vár rá. Kedvenceink a szombat délelőtti edzés után október 13-án, vasárnap 16 órától lépnek pályára a bretagne-iak ellen, akik jelenleg kiemelkedően jól teljesítenek a Bajnokok Ligájában – hibátlan teljesítménnyel vezetik négy kör után a B-csoportot. Raphaelle Tervel együttese egyébként a második legeredményesebb támadójátékkal (131 találat) büszkélkedhet az Esbjerg (136) mögött, míg a mieink 97 kapott góllal védekezésben számítanak a második legjobbnak. Mer csak emiatt is érdekesnek ígérkezik a párharc, hiszen ezek után kulcskérdés lesz, hogy melyik csapat tudja ráerőltetni az akaratát ellenfelére.
„Úgy gondolom, ebben a szezonban eddig a Brest a legjobb csapat Európában, amely nagyon jól és kiegyensúlyozottan játszik – mondta az 5. forduló rangadója előtt vezetőedzőnk, Per Johansson. – Természetesen olyan játékosokkal a soraikban, mint Méline Nocandy és Anna Vyakhireva, idegenben, telt ház előtt ez lesz az egyik legnehezebb meccsünk. Kicsit, hogy úgy mondjam, ez egy korai csoportdöntő, és persze ha idegenben sikerülne nyernünk, nagyon jó helyzetbe hoznánk magunkat, hiszen az a célunk, hogy ott legyünk a két legjobb csapat között a nyolcasban. Kőkemény csatát várunk egy olyan csapat ellen, amely nagyon magabiztos, és minden bizonnyal az idény legjobb meccsét kell vívnunk, ha meg akarjuk szerezni a két pontot.”
A Buducnost és a DVSC ellen is nagyszerűen, fontos pillanatokban védő francia kapusunk, Hatadou Sako korábbi metzi játékosként sok nagy csatát megélt már a Brest otthonában, és ezúttal is nagyon kemény mérkőzésre számít.
„Olyan keretre építenek, amely jó egyéni képességű játékosokból áll, de együtt, csapatként is képesek jól játszani. Védekezésben nagyon kompaktnak kell lennünk, ezzel is arra kényszerítve őket, hogy az első- vagy másodikszámú megoldás helyett valami újat kelljen kitalálniuk – fogalmazott. – Tudjuk, hogy ez lesz ennek a csoportnak az egyik legnagyszerűbb meccse egy jó formában lévő ellenféllel, és izgatottan várjuk, hogy összecsapjunk velük.”
A vasárnap 16 órakor kezdődő találkozót két dán játékvezető, Line Hansen és Josefine Jensen fújják; a meccset a Sport1 TV élőben közvetíti.