Az olimpia miatt nagyon gyorsan a felkészülés végéhez érkeztünk, és már csak alig néhány nap van hátra az idénykezdetig. A rajt előtt a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Per Johansson beszélt az alapozó munkáról, az új játékosokról és a beilleszkedésükről, a célokról, valamint a szurkolókkal való kapcsolatáról is.
Hosszú és igazán kimerítő nyáron van túl a csapat, hiszen az olimpia miatt nem sok pihenőidő jutott. Mit látott a csapaton az extrém rövid felkészülés alatt, milyen állapotban vannak a lányok?
Valóban, elég rövid volt a felkészülés, de ez nem mentség. Az új lányokon azt látom, hogy nagyon lelkesek. Nagy örömmel tölt el, hogy szeretnének gyorsan tanulni, ebben pedig a már régebb óta itt játszó társak is igyekeznek nekik segíteni. Ami a fizikai állapotukat illeti, ez egyénenként változó, előfordultak apróbb sérülések, emiatt voltak, akik kisebb pihenőt kaptak, de igyekeztünk túlélni az első hetet, és mindenkit hasonló állapotba hozni.
Az érkező játékosok felét szövetségi kapitányként a holland válogatottból, a másik felét a pályáról ismeri jól, hiszen ellenfélként már találkozott velük. Mit gondol az újakról?
Természetesen, évek óta benne vagyok a szakmában, így mindannyiójukat ismerem, most pedig még több lehetőségem lesz rá, hogy többet is megtudjak róluk. Ami közös a nyáron az ETO-hoz érkező játékosokban, hogy mindannyian jó védők, Hatadou Sako pedig nagyszerű kapus. Különböző képességekkel rendelkeznek, de tetszik, amit rövid távon láttam tőlük, és örülök, hogy velük dolgozhatok.
Hogy látja az új játékosok játékrendszerbe történő beilleszkedését?
A játékosok integrációja folyamatos, napról napra egyre jobban halad. Beszéltem a lányokkal, elmondtam nekik, hogy kevés időnk van, de ez nem mentség, mert úgysem fog senkit érdekelni. Annyi időnk van, amennyi, de minden nap keményen kell dolgoznunk. Azt gondolom, egy csapat sosem áll meg a fejlődésben, és mindezt a lehető leggyorsabban kell produkálnia.
Nem rossz ajánló bő két hónap után Bajnokok Ligája-győzelemmel berobbani egy klub életébe. Ezek után mit vár az előttünk álló évadtól?
Óriási sikernek éltem meg, de ami sokkal inkább elégedettséggel tölt el, hogy ilyen rövid időn belül ennyi mindenen tudtunk változtatni. Mindemellett a legboldogabbá az tett, hogy visszahozhattuk Győrbe a trófeát. Az ETO-nál nem kell gondolkodni a célkitűzéseken; évről évre azt várják el, hogy mindent megnyerj. Ez persze nagyon nehéz, de nem lehet más célunk.
Mik a személyes céljai a következő idényt tekintve?
Nem hiszem, hogy a személyes céljaim számítanának, mert egy csapatként dolgozunk. A klub irányelveit követem, eszerint igyekszem kialakítani a szabályokat, az egyetértést, a kultúrát, és biztosítani, hogy egységként minden nap tovább fejlődjünk. Ez nem személyes cél, minden nap ezt kommunikáljuk a játékosok felé, hogy napról napra egy kicsivel jobbnak kell lennünk. Tulajdonképpen arról van szó, hogy megteremtjük a környezetet, amelynek segítségével elhódíthatjuk a klub által elvárt címeket.
Elég kemény csoportba kerültünk a Bajnokok Ligájában, hiszen az előző FINAL4 három résztvevő csapata is a B-jelű nyolcasba került. Mennyire nehezítő tényező, hogy emellett a nyáron a fél keret kicserélődött?
Persze, nagyon nehéz csoportba sorsoltak minket, de mindenkinek az, hiszen az ellenfelek sem akartak velünk összekerülni. Mindez akár jól is elsülhet, hiszen az elejétől fogva élesnek kell lennünk. Egy mérkőzésen sem lehet biztosra menni, hiszen olyan csapatokkal találkozunk, amelyek magasra törnek, de ez nekünk is jó, mert tudjuk, hogy minden pontért keményen meg kell küzdenünk.
A sorozat címvédőjeként természetes, hogy mindenki a mi skalpunkra vadászik majd. Mire lehet képes az újjá formálódó csapatunk a csoportkörben?
Csak néhány olyan csapat van a világon, amely több ízben is el tudta hódítani a Bajnokok Ligája trófeáját – rajtunk kívül a Vipers, és még régen talán a Spartak Kijev tette meg. Most azonban duplázni szeretnénk, így rajtunk van a céltábla, és mindenki minket akar legyőzni. Valójában minden évben ez van; vagy az ETO-ban játszol, vagy le akarod győzni az ETO-t. Jó helyezést kell kiharcolnunk magunknak, és az a célunk, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk a csoportban, ezzel egyenes ágon a negyeddöntőbe jutva. Idén erre csak azt tudom mondani, hogy nagyon, nagyon nehéz feladat lesz.
Úgy hiszem, őszinte és közvetlen stílusával hamar maga mellé állította az ETO-családot, köztük a szurkolókat is. Mit üzen nekik a rajt előtt?
Fontosnak tartom az őszinteséget és az egyenes beszédet, engem így neveltek. Az ETO-nál kiemelten fontos a közvetlenség a szurkolókkal, hiszen rengeteget tesznek értünk. A játékosokkal igyekszünk jó kapcsolatot ápolni velük, mert ők nem csak a sikerek alkalmával, a nehezebb időkben is mellettünk állnak. Azt üzenem nekik, hogy jöjjenek, töltsék meg az arénát, szurkoljanak, kiabáljanak, és támogassanak bennünket továbbra is minden lehetséges módon.