Újabb sikeres idényt zárt a Győri ETO KC akadémiája, amely nem csak az utánpótlásképzés terén, de a szakmai hátteret tekintve is előre lépett. Az elmúlt évadot követően a klub elnöke, Görbicz Anita értékelt, aki a hamarosan kezdődő Talent Programról, és a fiatalok felnőtt csapatba történő beépítéséről is beszélt.
Milyen célkitűzésekkel vágott neki akadémiánk az évadnak? Melyek azok a szakmai, háttérbeli változtatások, fejlesztések, amelyeket szerettek volna megvalósítani?
Az akadémián a fiatalok fejlődése és egyéni fejlesztése az elsődleges szempont, ennek ellenére álszentség lenne azt állítani, hogy nem fontos az eredményesség, mivel mégiscsak profi sportolónak készülnek, ahol a siker mindenek felett áll – kezdte az interjút a Győri ETO KC elnöke, Görbicz Anita. – A korosztályukból adódóan minden csapatnak más célokat kellett meghatározni, ezekről az utánpótlásedzők beszéltek is a velük készült idényértékelő interjúkban. Fontosnak tartjuk a folyamatos fejlődést nemcsak a fiatalok, hanem a szakmai stáb és a háttér tekintetében is. Az előző évekhez képest két gyógytornásszal bővült a stáb, ami fontos előrelépés. A gyerekek a sok edzéssel és mérkőzéssel nagy sérülésveszélynek vannak kitéve, a fejlődő szervezetek esetében pedig nagyon fontos odafigyelni és megelőzni az esetleges problémákat. A gyógytornász csapat bővülésének köszönhetően sokkal nagyobb figyelmet kaptak játékosaink, és a sérülések száma is redukálódott az előző évekhez képest. Mindenki személyre szabott gyakorlatokat kapott annak megfelelően, hogy nála mi lehet a problémás terület. A dietetikai tanácsadás is meghatározó újítás volt az akadémia életében, hiszen az is nagyon fontos, hogy a gyerekek mit visznek be a szervezetükbe. A fiatalok a tanácsadásokon a mindennapokban is hasznos tudásra tesznek szert. Az említettek megvalósulásával kifejezetten elégedettek vagyunk, de tudjuk, hogy mindig van hova fejlődnünk.
Összességében, hogyan értékelné az akadémiai csapataink szereplését?
Az akadémistáink teljesítményével kifejezetten elégedett vagyok. Akadémia 3-as csapatunk megnyerte az országos U15-ös bajnokságot, ami kiemelkedő eredmény. Kifejezetten pozitív előjel a jövőre nézve, hogy ilyen fiatalon is kiegyensúlyozott és magabiztos teljesítményt nyújtott a csapat az egész szezonban. Akadémia 2-es csapatunk három versenysorozatban is elindult. A vármegyei bajnokságban fontos tapasztalatokat szerzett, többször idősebb, felnőtt ellenfelekkel szemben is. Az Akadémiai Tornán megvédte bajnoki címét, kiemelkedő eredmény, hogy sorozatban másodszorra tudta ezt elérni az ország másik három akadémiájával szemben. Az Akadémia 1-es csapatnál fontos célkitűzés volt, hogy az NB II-t megnyerve feljusson az NB I/B-s bajnokságba, a mutatott teljesítmény azonban minden várakozásunkat felülmúlta, mivel mindezt pontveszteség nélkül sikerült elérnie. Ami fájó, hogy a saját korosztályos bajnokságban sem a kettes, sem az egyes csapat nem jutott négyes döntőbe. A teljesítményre azonban itt sem lehet panasz, hiszen holtversenyt követően csak az eredmények kedvezőtlen alakulása miatt maradtak le a döntő hétvégéről.
Mennyire bizonyult kifizetődőnek az a stratégia, hogy a fiatalabb játékosok több korosztályban is megmérettettek?
Ez a gondolkodásmód, hogy a fiatalokat felfelé játszatjuk, már egy ideje a sajátunknak tekinthető, de fontos kihangsúlyozni, hogy a túlterhelést megelőzendő, egy játékos hatvan percet játszott egy hét alatt. Fontosnak tartjuk, hogy akár idősebbek és tapasztaltabbak ellen is kipróbálhassák magukat az akadémisták, ehhez megkapják a technikai és erőnléti felkészítést is. A hatása pozitívan köszön vissza a fejlődésben, a játékosok képesek a pályán gyorsabban gondolkodni és meghozni a megfelelő döntéseket. Ez a saját korosztályban szerepelve a többi csapathoz képest kiválóan megmutatkozik.
Az Akadémiai 1-es csapat feljutása az NB II-ből az NB I/B-be mit jelent az utánpótlásnak? A képzés szempontjából milyen változásokat hoz a következő évre?
Ez leginkább amiatt volt fontos, hogy a profi karrier küszöbén álló, vagy azt már félig át is lépő fiatalok a lehető legmagasabb szinten pallérozódhassanak, és tapasztalatot gyűjthessenek. Ez a lehető legmagasabb szint, ahol bizonyítani tudnak, így esetlegesen az első csapatba kerülve sokkal könnyebben tudják majd felvenni a ritmust, és fontos játékpercekhez jutni a legfontosabb sorozatokban is. Ettől függetlenül a képzés nagyban nem változik, mondhatni ez egyfajta visszaigazolás, hogy valamit jól csinálunk. A cél elsősorban a bennmaradás kiharcolása lesz az első idényben.
Az utánpótlásképzés létszáma mennyiben változott az elmúlt egy évben?
Az akadémiai képzésben részt vevő fiatalok száma nem változott, a 2023-2024-es idényt nyolcvannégy fiatallal kezdtük meg, és a következő évad elején is ugyanez lesz a létszám. Annyi a különbség, hogy ezúttal nem három, hanem négy csapatra osztjuk a fiatalokat, akik így sokkal több figyelmet kapnak.
A következő idényben kezdődő Talent Programról mit lehet lehet tudni?
A Talent Program egy saját projektünk, amelynek célja a tehetséges fiatalok egyéni fejlesztése. A kiemelkedő tehetségek így további egyéni képzésekben részesülhetnek annak érdekében, hogy technikailag, taktikailag és fizikailag is minél jobbak legyenek. Szakembereink tudásukat egymással megosztva azért dolgoznak, hogy felfedezzék és kineveljék a magyar kézilabdázás jövőjének meghatározó játékosait. A programunk hatása nem rövid, hanem közép-, és még inkább hosszú távon érezteti majd a hatását, de mindenképp egy újabb jó kezdeményezés.
Az idősebb akadémisták között mennyi olyan kiemelkedő tehetséget lát, akik a későbbiekben hosszabb távon stabil tagjai lehetnek a felnőtt együttesnek?
Ez mindig sarkalatos kérdés a klubbal kapcsolatban, hogy ki lesz az a saját nevelésű fiatal, aki képes lehet meghatározó játékossá válni a világ legjobb csapatában. Jelenleg is kifejezetten tehetséges fiatalok pallérozódnak az akadémián, akiknek lesz esélye felkerülni az első csapatba. Az elmúlt idényben is többen kipróbálhatták magukat a legjobbak között, a cél az, hogy a jövőben még több játéklehetőséget kapjanak. Úgy látom, a körülmények megfelelő alakulása esetén, s ha a játékosok fejlődése úgy halad, ahogy azt mi szeretnénk, már a közeljövőben előfordulhat, hogy valaki az utánpótlásból felkerülve képes lesz megragadni az első csapatnál.