Az EHF 2024. június 27-én kisorsolta a Bajnokok Ligája következő kiírásának csoportbeosztását, ahol a címvédő Győri Audi ETO KC legutóbbi negyeddöntős, elődöntős és döntős ellenfelével, a Vipers-szel, az Esbjerggel és a Ludwigsburggal együtt a B-csoportba került. Az esemény előtt az előző kiírás álomcsapatát is kihirdették, amelyben négy játékosunk kapott helyet a sportolók, az edzők, az újságírók és a szurkolók szavazatai alapján.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) június 27-én, csütörtökön bécsi központjában kisorsolta a Bajnokok Ligája 2024-2025-ös kiírásának csoportjait. A sorozatban címvédő csapatunk, a hatszoros aranyérmes Győri Audi ETO KC a harmadik kalapból várta a sorsolást, és végül a kőkemény B jelű nyolcasba került a norvég Vipers-szel, a dán Esbjerggel, a német Ludwigsburggal, a francia Bresttel, a román Rapid Bucuresti-tel, és a dán Odense együttesével.

„Szerintem a csoport, amibe kerültünk jó. Kemény ellenfeleket kaptunk, erős csapatokkal találkozunk majd, de mi is azok vagyunk. Jó egy olyan csoportban szerepelni, amelyben ilyen együttesek játszanak, mert így végig élesnek kell majd lennünk – mondta a sorsolás után vezetőedzőnk, Per Johansson. – Természetesen hiányozni fognak a távozóink, de már nagyon várjuk, hogy az olimpia után az új játékosainkkal elkezdjük a közös munkát, és nekivágjunk ezeknek a nyomással teli kemény feladatoknak. Ez elősegíti a fejlődésünket, hiszen több szempontból is új csapatot építünk.”

A svéd szakember hozzátette: a csoportok kiegyenlítetlenek, hiszen egymás mellé kerültek az újoncok, a régi motorosok pedig mellénk a B jelű nyolcasba, ezért minél jobb pozíciót kell kivívni magunknak, hogy megkönnyítsük a helyzetünket a negyeddöntőre.

A sorsolásnál fontos szempont volt, hogy azonos nemzetiségű csapatok nem kerülhettek egy csoportba, kivéve ez alól a dánokat és a románokat, akik három-három együttessel vesznek részt a BL-ben.

A sorozat lebonyolítása nem változott, azaz a nyolcasok együttesei körmérkőzéses rendszerben találkoznak egymással, és a 14. fordulót követően alakul ki a csoportok végső állása. Az első két helyen végzett csapatok automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. pozícióban zárók pedig két meccses playoff-párharcot vívnak a nyolc közé jutásért. A nyolcasok utolsó két helyezettje búcsúzik az elitliga tavaszi küzdelmeitől.

Az EHF fenntartja magának a jogot, hogy a mérkőzések szabálykönyvben meghatározott lejátszási sorrendjét a felek érdekei alapján egyoldalúan módosítsa. A fordulók menetrendjével kapcsolatos táblázatunk tájékoztató jellegű, a végleges menetrendet a következő hetekben határozza meg az európai szövetség.

A sorsolást megelőzően az EHF kihirdette az előző kiírás álomcsapatát, amelybe a sportolók, az edzők, az újságírók és a szurkolók szavazatai alapján négy játékosunk is bekerült – a legjobb kapus Sandra Toft, a legjobb jobbszélső Győri-Lukács Viktória, a legjobb irányító Stine Oftedal, a legjobb védőjátékos pedig Line Haugsted lett.

EHF BAJNOKOK LIGÁJA 2024-2025, NŐK
A-CSOPORT

1. FTC-Rail Cargo Hungaria
2. Metz HB (francia)
3. CSM Bucuresti (román)
4. Krim Ljubljana (szlovén)
5. Storhamar HB Elite (norvég)
6. Nyköbing Falster HB (dán)
7. HC Podravka Vegeta (horvát)
8. CS Gloria 2018 Bistrita-Nassaud (román)

B-CSOPORT
1. Vipers Kristiansand (norvég)
2. Team Esbjerg (dán)
3. Buducnost Podgorica (montenegrói)
4. HB Ludwigsburg (német)
5. GYŐRI AUDI ETO KC
6. Brest Bretagne HB (francia)
7. Rapid Bucuresti (román)
8. Odense HB (dán)

A FORDULÓK TERVEZETT PROGRAMJA
1. forduló (szeptember 7-8.):
Győri Audi ETO KC–Esbjerg
2. forduló (szeptember 14-15.): Buducnost Podgorica–Győri Audi ETO KC
3. forduló (szeptember 21-22.): Győri Audi ETO KC–Vipers
4. forduló: Ludwigsburg–Győri Audi ETO KC
5. forduló: Brest Bretagne–Győri Audi ETO KC
6. forduló: Győri Audi ETO KC–Odense
7. forduló: Győri Audi ETO KC–Rapid Bucuresti
8. forduló: Rapid Bucuresti–Győri Audi ETO KC
9. forduló: Odense–Győri Audi ETO KC
10. forduló: Győri Audi ETO KC–Brest Bretagne
11. forduló: Győri Audi ETO KC–Ludwigsburg
12. forduló: Vipers–Győri Audi ETO KC
13. forduló: Győri Audi ETO KC–Buducnost Podgorica
14. forduló: Esbjerg–Győri Audi ETO KC