Nem egész egy hónap múlva, 2024. július 25-én kezdetét veszi a párizsi olimpia, amelyen a Győri Audi ETO KC-t nyolc különböző nemzeti együttesben tizenöt játékos és három edző képviseli majd. Cikkünkben összegyűjtöttük a válogatottak felkészülési programját.

Az utolsó hónapba léptünk, ami az ötkarikás felkészülést illeti, hiszen 2024. július 25-én kezdetét veszi a 33. nyári olimpiai játékok. Egyes válogatottak rendkívül rövid pihenőt követően már a múlt héten megkezdték az alapozást – a magyar válogatott tagjai vasárnap találkoztak Telkiben –, ezen a héten pedig már minden Párizsba kvalifikált nemzet együttese munkához látott.

A 2024-2025-ös évadban csapatunkat erősítő játékosok és stábtagok közül Győri-Lukács Viktória szerepel a magyar keretben, Holanek Zoltán erőnléti edzőként, akadémiai III-as csapatunk trénere, Pigniczki Krisztina pedig a válogatott másodedzőjeként segíti a lányok munkáját.

A címvédő és rendező Franciaország együttesével Estelle Nze Minko, és a nyáron érkező kapus, Hatadou Sako készül, míg a Tokióban bronzérmes norvégoknál Emilie Hovden, Kari Brattset Dale, Veronica Kristiansen, valamint új balátlövőnk, Kristine Breistöl képviseli a győri színeket. Szintén négyen szerepelnek a hollandoknál, hiszen a vezetőedzőnk, Per Johansson irányításával készülő csapatban három igazolásunk is fontos szereplő – Kelly Dulfer balátlövő, Dione Housheer jobbátlövő, Bo van Wetering pedig balszélső poszton. Kapusunk, Sandra Toft, valamint a visszavonuló Stine Oftedal helyére igazolt irányítónk, Kristina Jörgensen a dán, Linn Blohm a svéd, Bruna de Paula a brazil, Ryu Eun Hee pedig a dél-koreai válogatottal hangol, mielőtt több csapattársával is megmérkőzik a felkészülési mérkőzéseken, valamint az olimpián.

VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAINK OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
2024.07.04.: Franciaország–Norvégia, 19:30
07.05.: Svédország–Hollandia, 18:05
07.06.: Franciaország–Norvégia, 18:15
07.08.: Svédország–Hollandia (nem hivatalos edzőmérkőzés)
07.12.: Németország–Brazília, 15:00
07.13.: MAGYARORSZÁG–Szlovénia, 14:45 (Győr)
07.16.: Norvégia–Dánia, 18:15
07.17.: Szlovénia–Brazília
07.18.: Dánia–Norvégia, 18:45. Hollandia–Dél-Korea, 19:30
07.19.: Németország–MAGYARORSZÁG, 19:45 (Stuttgart)
07.21.: Németország–Brazília, 15:00