A Győri ETO KC Akadémia 1-es csapata nem akármilyen idényt tudhat maga mögött. A fiatalok – talán még önmaguk számára is meglepő módon – pontveszteség nélkül nyerték meg az NB II észak-nyugati csoportját és jutottak fel az NB I/B-be. Kun Attila vezetőedző értékelte a csapat egész éves teljesítményét.

Az idény elején milyen célokat tűztetek ki eredményesség terén?

„Természetesen voltak céljaink erre a szezonra is, mert anélkül nem lehet csapatot építeni és elkezdeni egy felkészülést és bajnokságot. Ennek a csoportnak a legfőbb célkitűzése, amit már szakmailag tudtunk a legelején, hogy mindenképpen fontos lenne elérnünk az NB I/B-be való feljutást. Egy átalakított NB II-es bajnokságban indultunk olyan gyerekekkel, akik még egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevesen játszottak NB II-es felnőtt bajnokságot. Tavalyi évben még serdülők voltak. Tudtuk, hogy nagyon nehéz feladatunk lesz, illetve azt, hogy mennyire sokat kell dolgozni azért, hogy ez létre is jöjjön. Sőt, azzal sem voltunk teljesen tisztában, hogy a rájátszás milyen szintű csapatokkal és hogyan fog megtörténni az alapszakasz után. Már az alapszakaszban is nagyon sok olyan meccsünk volt, amin éreztük azt, hogy hiányzik egy bizonyos felnőtt rutin, ami kell nekünk ehhez a bajnoksághoz. Hála Istennek sikeresen túl lettünk ezen, és az alapszakaszt is, illetve a rájátszást is veretlenül megnyerve jutottunk fel az NB I/B-be, ami a gyerekek szempontjából nagyon-nagyon fontos, mert az olyan minőségű védekezés és az olyan mértékű gyors játék, amit kell játszani már ebben a bajnokságban, az fogja előrevetíteni, megeredményezni azt, hogy tudjunk fejlődni a következő évben tovább. Tehát az elsődleges cél az NB I/B-be való feljutás kiharcolása volt. Az U19-es bajnokságban is kitűztük azt a célt, hogy bejussunk a négyes döntőbe, de volt egy rossz előérzetünk az erőviszonyokat felmérve az első forduló után, mivel két csapat, ami magasabb szintű felnőtt bajnokságot játszott, azok előrébb tartottak, mint mi. A SZISE volt az egyik csapat, akik akadémiákról, illetve többi csapatból igazolva kialakítottak egy nagyon jó keretet, illetve a NEKA-nak a csapata volt, ahonnan páran már felnőtt NB I-es bajnokságban is játszottak, hatan végig szezon során. Meg is mutatkozott az első forduló után, amikor még az odavágók voltak, hogy ezek a csapatok egy picivel előrébb tartanak, mint mi. Szeretném azt is megjegyezni, hogy az akadémiánkra jellemző és ez így lesz a következő években is, hogy nem az a fontos, hogy milyen eredményeket érünk el, hanem az, hogy a gyerekek mennyit fejlődnek és hogyan tudjuk esetlegesen beépíteni őket majd a felnőtt csapatokba.”

Következő kérdésem éppen erre vonatkozik. A fiatalok fejlődése szempontjából mik voltak a célok?

„Számunkra a stábbal a legfőbb cél az volt, hogy egységesítsük ezt a csapatot, mivel az előző évi egyes akadémiai csoportból, illetve a kettes akadémiai csoportból raktuk össze és a saját képünkre szerettük volna formálni őket. A csapat összetételétől függően kell ilyenkor kialakítani azt, hogy milyen játékot játszunk. A felkészülés alapján úgy ítéltük meg, hogy egy nagyon gyors, pontos és kombinatív játékra épülő tervet kell elkészíteni arra, hogy ez működjön. Nagyon jó csapatjátékot játszottunk már a végére, gyorsan és sok góllal. Illetve a védekezésünkben a 6-os falas és az 5-1-es védekezés volt az, amit mindenképpen el akartunk sajátítani velük. Ebből a 6-os fal nagyon-nagyon jól működött, az 5-1 pedig időnként. Ezt kell mindenképpen csiszolnunk tovább. Egyéni képességekben azt mondom, hogy mindenki fejlődött, ki ebben, ki abban, ki a védekezésben, ki a támadójátékban. Ezt a következő évben egy szintre kell majd hozni, de a gyerekek nagy részének még van két éve az akadémián, ezalatt még lehet őket csiszolni tovább.”

Mennyire bizonyult kifizetődőnek a kettős terhelés, főleg olyan szempontból, hogy mindkét bajnokság viszonylag magas szintű volt?

„A csoportunk létszáma nagyon magas volt, huszonkilenc gyerekkel kezdtük el a felkészülést. Igaz, hogy voltak benne sérültek, voltak átjátszások egyik csoportból a másik csoportba. A saját csoportunkat nem úgy értékeljük, hogy két bajnokságot játszottunk, hanem úgy, hogy hármat. Ebből a keretből hét-nyolc játékos folyamatosan játszott az U17-es bajnokságban, sőt meghatározó szerepet játszottak ebben a részében. Ugyanígy az U19-es bajnokságban is feleztük a gyerekeket és az NB II-ben is. Én azt mondanám, hogy egy héten egy gyerek átlagosan hatvan percet játszott, így a terhek nagyjából egységesen oszlottak meg. Itt az NB II-es rájátszásnál volt több játékperce bizonyos fiataloknak, mert mindenképpen meg szerettük volna nyerni.”

Egész évben mindössze 4 vereséget szenvedtetek. Minek köszönhető, hogy ennyire egységes és magabiztos tudott maradni ez a csapat?

„Azt gondolom, hogy a mi csapategységünk és az a következetes munka, amit elvégeztettünk velük egész évben hozta ezt magával. A következetességben arra gondolok, hogy nálunk nagyon sok szabály van, mind az öltözőben, mind az edzéseken, mind pedig a játék közben. Ezekhez a szabályokhoz kellett alkalmazkodni a játékosoknak, még álmukból felkeltve is tudták, mi a feladatuk. Ennek a következetességnek az eredménye az, hogy tudunk ilyen eredményesek lenni. Mindenki tudja a helyét és a szerepét a kispadon is és a játék közben is.”

Ez a számodra is kicsit meglepő NB II-es veretlen szereplés, talán bizonyítja, hogy készen állnak a felnőtt kézilabdára a fiatalok. Jövőre mi tűzhető ki célnak az NB I/B-ben?

„A legfőbb cél mindenképpen az, hogy bent maradjunk. Ismerni kell ehhez az NB I/B-s bajnokságot, hogy egy csoportos és az egész országot lefedi. Itt már nagyon sok olyan csapattal fogunk találkozni, ahol profi fizetett játékosok fognak játszani, viszont nálunk húsz évestől idősebb nem szerepelhet ebben a versenysorozatban. Nagyon nehéz dolgunk lesz, főleg az első félévben, hogy alkalmazkodjunk és hozzászokjunk ehhez a játékhoz és terheléshez. Tudjuk nagyon jól, hogy négy csapat fog kiesni, ezt szeretnénk elkerülni és bennmaradni mindenképpen.”

Ezek a fiatalok már a felnőtt kézilabda kapujában állnak. Sokan illetik azzal a kritikával a magyar utánpótlás képzést, hogy hiába vagyunk jók utánpótlás szinten, valamiért az utolsó lépést nehezen tudják megtenni az akadémisták. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez ne így legyen?

„Amit én látok, mint akadémiai szakmai igazgató és utánpótlás válogatott szövetségi kapitány, hogy a gyerekek képzése korán fejeződik be. Nem mi, akadémiák, szeretnénk korábban befejezni ezt a képzést, hanem azok az NB I-es klubok, amik mindenképpen szeretnék a tehetséges játékosokat leigazolni a saját csapatukba és játszatni őket. Úgy gondolom, hogyha mindenki kihúzná azt a húsz-huszonegy éves kort az akadémiákon, illetve az utánpótlásképző központokban, és megkapná azt a képzést, amellyel már teljesen komplex játékosként tud eligazolni egy olyan egyesületbe, ahol számítanak rá, akkor ez megváltozna. Nem teljes és félkész játékosokat visznek el és a felnőtt csapatoknál már nem arra fordítják a fő hangsúlyt, hogy képezzék őket tovább, hanem arra, hogy esetleg hogyan tudják ilyen képzettséggel is beilleszteni a csapatukba. Kiegészítő emberként használják őket edzéseken vagy mérkőzéseken, így nem biztos, hogy tudnak fejlődni majd. Tehát nekünk az az elvünk, hogy minél tovább tudjanak maradni az akadémiákon, mert így kapják meg azt a fajta képzést, mindenféle téren, mind fizikai, mind technikai, mind taktikai téren, amire szükségük van ahhoz, hogy helyt álljanak a felnőtt bajnokságokban.”

Minden csapat életében vannak hullámvölgyek és -hegyek is. Mikor voltál a legbüszkébb a csapatodra, és mikor voltatok mélyponton?

„A legbüszkébb akkor voltam, – ezt mondhatom az egész stáb nevében – a csapatra, amikor az NB II alapszakaszt veretlenül nyertük meg. Ezt tetézte, amikor megnyertük az egész bajnokságot, ugyancsak veretlenül. A másik az lenne, amikor az addigi listavezető és végül az egész bajnokságot megnyerő SZISE csapatát hazai pályán, nagyon-nagyon jó mérkőzésen, egy NB I/B-s szintű mérkőzésen meg tudtuk verni. Összességében az egész csapatra mindig büszkék vagyunk, arra az elvégzett munkára, amit mi kérünk tőlük, és amilyen szinten ők el tudják végezni ezt a munkát az edzéseken. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt ők így értékelik és értik, hogy nekik erre szükségük van, és ezért mindent megtesznek.”

„Mindig úgy tervezzük és úgy szervezzük az évünket, hogy ki legyen élezve a végére a bajnokságnak, a négyes döntőre a formánk. Ebben az egyik hullámvölgyet a február-március környéki időszak szokta eredményezni a hosszú évek tapasztalatai alapján. Ebben az évben is ekkor jött egy vereségünk a Budaörs ellen. Ebbe még belejátszott az is, hogy ilyenkor a játékosoknak a fejében nagyon sok minden megfordul. A végzős csoportból vannak olyan akadémisták, akik már kapnak ajánlatokat felnőtt csapatoktól és ez ilyenkor meg tudja őket zavarni fejben. Ez volt az az időszak, amikor még nem beszéltünk róla, hogy ki hová, mikor, hogyan igazol el, és a csapaton belül is volt egyfajta bizonytalanság. Ezen időszak közepette érkezett meg a Budaörs hozzánk jó formában.”

A célokra visszatérve. Van-e bármiféle hiányérzet benned azzal kapcsolatban, hogy valamit esetleg nem sikerült, vagy nem úgy sikerült elérni, ahogy azt terveztétek?

„Egy pici hiányérzetünk van, és ez hibának is tekinthető a jó szándékunk és a jó szívünk miatt. Sok játékost hagytunk benne a keretbe és a képzés során nem maradt elég idő arra, hogy mindenkit maximálisan olyan szintre tudjunk hozni, amilyenre gondoltuk. Ezt a következő évben át is alakítjuk, sokkal kisebb létszámú csoportokkal fogunk dolgozni. Tehát a képzésben ez a hiányosság, ami fellép. Eredményességben azt elmondtam, hogy nincs hiányérzetünk egyáltalán, csapategységben, csapatépítésben sincs, mert úgy gondoljuk, hogy nagyon jó szellemű és nagyon összetartó csapatot sikerült ebben az évben összekovácsolnunk, ami egy alapot adhat ahhoz, hogy a következő évben még jobbak legyünk.”

Személy szerint neked melyik volt a kedvenc meccsed ebből az évadból?

„Nekem azok a mérkőzések, ahol nagyon sokkal nyerünk nem a szívem csücskei. Ott edzői szempontból nem kell sokat meccselnünk. Ott a cserékre kell figyelni, hogy meglegyen a folyamatos terhelésem mindenkinek. Én azokat a meccseket szeretem, ahol élesben tudunk játszani. Sőt a legtöbbet a vereségekből tanulok. Például a NEKA elleni hazai mérkőzés, ahol hiába szenvedtünk vereséget, de a fiatalok jó teljesítményt nyújtottak egy olyan csapat ellen, ahol öt-hat játékos rendszeresen játszik az NB I-ben, ezekre én nagyon büszke vagyok. Illetve a hazai SZISE elleni mérkőzést említeném még meg, ahol már öt góllal is vezettünk a második félidőben egy mondhatni NB I/B-s csapat ellen.”

Mi volt számodra edzői szempontból az idény legnagyobb tanulsága?

„Amit az előbb is említettem, hogy kisebb létszámmal kell dolgoznunk a képzés tekintetében. A másik tanulság pedig az, hogy nem az eredményesség a legfontosabb, hanem a képzés, néha nekünk is emlékeztetni kell erre magunkat. Ha a képzést olyan szintre tudjuk hozni, ami mindenki számára megfelelő és kielégítő, akkor úgy gondolom, hogy az eredmények is társulni fognak a munkához.”

 

A Győri ETO KC Akadémia 1 szakmai stábja: Kun Attila (vezetőedző), Petróczi Viktória (másodedző és kapusedző), Csendes Dávid (erőnléti edző), Szomolányi Máté (fizioterapeuta/masszőr), Borsa Eszter (gyógytornász)