A Győri Audi ETO KC a 2024. június 4-i határidőig beadta a nevezését a Bajnokok Ligája 2024-2025-ös idényére.

Miután a címvédő sem indulhat alanyi jogon az EHF Bajnokok Ligája következő kiírásában, klubunk a június 4-i határidőig beadta nevezését az európai elitsorozat 2024-2025-ös idényére.

A BL-ben a nemzeti erősorrend alapján az első kilenc ország bajnokcsapata indulhat, míg a tizedik helyet az Európa-liga legerősebb nemzete kapja meg. A fennmaradó hat helyre felminősítést kérve pályázhatnak a csapatok. A felminősítést hivatalosan a nemzeti szövetségeknek kell kérniük, ehhez klubunk a szükséges dokumentumokat időben elküldte az MKSZ-nek és az európai szövetségnek (EHF) is.

Felminősítést a nemzeti erősorrend első kilenc országának csapatai, valamint a tizedik helytől lefelé a nemzeti bajnokok kérhetnek. A beadott dokumentumot öt kritérium szerint értékeli majd az EHF, és a pontozásos rendszer szerinti hat legjobb csapat kap lehetőséget a BL-indulásra. A végső döntést június 21-én hozza nyilvánosságra a végrehajtó bizottság, a csoportkör sorsolására június 27-én kerül sor.