A Győri Audi ETO KC 2024. június 1-jén 15 órától a dán Esbjerggel csap össze az EHF FINAL4 első elődöntőjében a budapesti MVM Dome-ban. A hétvége előtt a harmadik négyes döntőjére készülő, a zöld-fehérekkel nemrég szerződést hosszabbító vezetőedzővel, Per Johanssonnal beszélgettünk.

Korábban két bronzérmet szerzett a CSM Bucuresti-tel a Bajnokok Ligájában, most pedig harmadik négyes döntőjére készül. Ezúttal nagy különbség, hogy már hosszabbított a klubbal. Mennyivel másabb így nekivágni az évad utolsó nagy feladatának?

Harmadik alkalommal ugrok be későn, a végjátékban egy csapathoz, de ezzel együtt is három negyeddöntőt sikerült győztesen megvívni a csapataimmal, ami természetesen nagy örömmel tölt el. Két bronzérmem van, két jól megérdemelt harmadik hely, amelyek szintén sikernek számítanak. A különbség azonban, hogy most szeretném megízlelni, milyen döntőt játszani, és reményem szerint aranyat nyerni. Nagyszerű érzés a folytonosság, hogy már most tudom, Győrben maradok, és megnyugtat, hogy érzem a klub részéről a bizalmat. Ettől eltekintve nem hinném, hogy sok mindenben más lenne ez a négybe jutás, mint a korábbiak. A négyes döntő óriási esemény, és mindent megteszek annak érdekében, hogy felkészítsem a csapatot. Ebben úgy gondolom, jó, hogy korábban két alkalommal már szereztem tapasztalatot, ami szintén számíthat.

A most következő hétvégéért keményen dolgoztak a csapattal. Mit lát a játékosokon?

Természetesen az izgatottság, a várakozás, a vágy, hogy ott legyünk, napról napra egyre csak nő, főleg most, hogy már egy hét sincs vissza, és mindössze pár napunk van az elődöntőig. Azt érzem, hogy a lányok egyre koncentráltabbak, élesebbek, akárcsak korábban, amikor a Vipers elleni negyeddöntőhöz közelítettünk. Mindannyian, egyénileg is nagy csatára készülünk, és így lehet csapatot építeni az egyéniségekből, hogy a végén mindenki ugyanabba az irányba húzza a hajót. Úgyhogy lépésről lépésre haladunk a cél felé, ahol szombaton és vasárnap lenni szeretnénk.

Szombaton a Bajnokok Ligája-évad talán legjobb keretével, az Esbjerggel találkozunk, olyan játékosokkal, akik alapjaiban meghatározzák napjaink kézilabdáját. Mire számít az elődöntőben? Mit gondol az ellenfélről, a saját csapatáról, a döntő tényezőkről?

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyszerű csapattal találkozunk, amely ráadásul elég régóta ugyanazzal az edzővel dolgozik. Olyan kulcsjátékosaik vannak, mint Reistad, Mörk és Breistöl, akik egyéni megmozdulásaikkal képesek eldönteni egy-egy mérkőzést, és úgy gondolom, az első soruk egy szinten van a miénkkel. Jelenleg talán ez a két legjobb csapat a világon. Arra törekszem, hogy úgy készítsem fel a csapatot, hogy előre lejátsszam nekik a mérkőzést, mielőtt pályára lépnénk. Az ellenfél rendkívül kemény, vannak külső és középtávoli lövői, akik különböző rendszereket játszva megváltoztathatják a meccs alakulását. Másrészről a Vipers ellen, a Ferencváros ellen és a Debrecen ellen is „döntőt” játszottunk, most egy újabb vár ránk, ami egy klasszikus fifti-fifti meccs lesz két rendkívül jó csapattal. A játékelemeket tekintve a kapusteljesítmények, a védelmek és a visszarendeződés lehetnek azok a tényezők, amelyek az ilyen nagy meccseket eldöntik. Ezen a három nagy részleten múlik majd, és természetesen azon, mely csapat van jobban egyben.