2023. december 13-án a pandémia előtti hagyományokat élesztette fel a Győri Audi ETO KC az ETO-karácsony keretein belül. A rendezvényen az akadémiai csapatok és a gyermekbajnokságban induló alakulatok mellett a klub dolgozói is ajándékot vehettek át.
Az örömteli ünnepség legutóbb 2019-ben került megrendezésre a koronavírus-járvány előtt. A meghitt hangulatban a Magvassy Mihály Sportcsarnokban tartott hagyományos karácsonyi összejövetelen a kézilabdázó gyerekek edzői és szülei, valamint a klub munkatársai nem mindennapi meglepetésben részesültek, hiszen a világbajnokságon szereplő Győri Audi ETO KC játékosok videóüzenetben köszöntötték az ünneplőket. Emellett a Dunaszegi Színjátszókör különleges műsorát adta elő a népes közönségnek.
Az ETO vezetősége boldogan fogalmazta meg gondolatait a karácsonyi műsorról:
„Azt hiszem, mi a Győri Audi ETO KC klubvezetői meg is kaptuk az első karácsonyi ajándékunkat. Ahogyan körebenéztem a tribünökön, óriási örömmel töltött el, hogy megannyi utánpótlás-játékost, edzőt, és szülőt láthattam az ETO-karácsonyon” – mondta Endrődi Péter a Győri ETO Kft. ügyvezetője.
„Hatalmas élmény volt részt venni ezen az ETO-karácsonyon, mivel ez az első alkalom, hogy vezetőként köszönthettem az ünneplőket. Mindenkinek, aki eljött, csak azt tudom kívánni, hogy tegyenek meg mindent a célok elérésének érdekében, mert a befektetett munkának meglesz az eredménye. Hatalmas hála és köszönet illeti a szülőket, akik nap mint nap elhozzák a gyerekeket az edzésekre” – fogalmazott Görbicz Anita a Győri ETO KC elnöke.
„Elérkezett az évvégi számvetés időszaka. Sikereket és kudarcokat is megéltünk ebben az esztendőben, de azt gondolom, a sport arra tanít, hogy örüljünk a sikernek, a vereségből pedig építkezzünk. Az ETO-karácsonyon csak azt kívánhattam, hogy az ünnep üzenete ne csupán ilyenkor járjon át minket, hanem mindig” – zárta gondolatait Kun Attila utánpótlás szakmai igazgató.
A Győri Audi ETO KC játékosa, Farkas Júlia is örömmel számolt be a rendezvénytől kapott élményeiről.
„Nagyon örültem, hogy meghívást kaptam én is az ETO-karácsonyra. Hihetetlen élmény volt látni a sok-sok gyereket, akik örömmel vették át az ajándékokat. Jól éreztem magam, mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok” – vélekedett Farkas Júlia.