A női kézilabda K&H liga előrehozott 10. fordulójában magabiztosan nyert a Győri Audi ETO KC az Alba Fehérvár KC ellen 2023. november 4-én az Audi Aréna Győrben. A mérkőzésen Veronica Kristiansen megszerezte 600. ETO-mezes találatát, Linn Blohm 200. magyar bajnoki gólját és az akadémista Varga Dalma is góllal mutatkozott be.
A meccskeretből ezúttal kisebb sérülés miatt Ana Gros, valamint a magyar válogatott összetartáson résztvevő Győri-Lukács Viktória maradt ki.
Toft kezdett a kapuban, a Szöllősi-Schatzl, Oftedal, Hovden, de Paula, Brattset Dale, Ryu hatos pedig az első támadást vezethette, amelyből rögtön gól született de Paula révén. A 6. percben Toft ziccert hárított, majd Haugsted gyorsan találatot szerzett 4-2-re módosítva az eredményt. Ezt követően magasabb tempóra kapcsolt az ETO, amely a 14. percre már ötgólos zöld-fehér előnyt jelentett (10-5). A 20. percben pályára lépett Kristiansen, aki első lövéséből kapuba talált, amely egyben átlövőnk 600. győri mezben elért találata volt (14-7). A 27. percben hétméterest hárított a büntető idejére beálló Duijndam, így 18-10-ről fordultak a hajrára a felek. 30 perc játékot követően magabiztos, kilencgólos ETO-vezetés állt az eredményjelzőn (19-10).
A második félidőre Duijndam váltotta Toftot a kapuban. A 35. percre Brattset Dale újabb találatával kialakult az addigi legnagyobb különbség, tíz góllal vezetett akkor az ETO (22-12). Onnantól a két csapat közti differencia folyamatosan növekedett. Ez a különbség az 50. percre azt jelentette, hogy Hovden góljával már a 30. győri találatot jegyezhettük (30-16). Az 55. percben góllal mutatkozott be első felnőtt mérkőzésén pályára lépő Varga Dalma, majd Broch is eredményes volt, az ETO-fór pedig tizenötgólosra duzzadt (35-20). Ezt követően Linn Blohm is jubilált, aki 200. magyar bajnoki találatát értékesítette. A végeredmény Győri Audi ETO KC – Alba Fehérvár KC: 38-22
Ulrik Kirkely, vezetőedző, Győri Audi ETO KC: „Pontosan tudtuk, milyen jellegű mérkőzésre számíthatunk, jól felkészültünk az ellenfélből. Sikerült remekül kontrollálni a találkozót, számos alkalmazott figuránkkal elégedett vagyok. Külön kiemelném, hogy fiatal játékosaink milyen bravúrosan szerepeltek – nagy dicséret illeti őket is.”
Farkas Júlia, Győri Audi ETO KC: „A támadásban megbeszélt taktikai elemeket remekül tudtuk alkalmazni. A védekezésben ugyan adódtak kisebb problémáink, de összességében elégedettek lehetünk. Ez a találkozó jól felkészített minket az előttünk álló nehezebb időszakra.”
Horváth Roland, vezetőedző, Alba Fehérvár KC: „Hamar kellett időt kérnem az első félidőben, ezt követően viszont rendeződtek a soraink, de kellett hozzá a remek kapusteljesítmény is. Az ilyen mérkőzésekből mindig ki kell hozni a maximumot. Fejlődnünk szükséges a folytatásban, azon dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk.”
Tóth Nikolett, Alba Fehérvár KC: „Próbáltam jól teljesíteni a kapuban. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, amely be is igazolódott. Az előttünk álló kisebb meccsekre kell koncentrálnunk, mert számunkra a folytatás lesz igazán fontos.”