2023. október 9-15. között válogatott héten vesznek részt a Győri Audi ETO KC játékosai, hazáik nemzeti együtteseiben. Kézilabdázóink között lesznek olyanok, akik Győri-Lukács Viktóriával és Szöllősi-Schatzl Nadine-nal is találkoznak az összetartás alkalmával. Ugyanakkor többen már a 2024-es Európa-bajnokság reményében lépnek pályára.

A norvég keretbe ezúttal is meghívást kapott Stine Oftedal, Emilie Hovden és Kari Brattset Dale is. Az Eb-címvédő nemzeti csapat előbb Magyarország, majd Svájc ellen játszik EHF Euro Cup-mérkőzéseket.

„Jó lesz újra a válogatottban szerepelni. Izgatott vagyok, hogy Debrecenben és Norvégiában is pályára lépünk. Remélem, két jó mérkőzést tudunk játszani, amelyek az első lépései lesznek a decemberi világbajnokságra való felkészülésünknek” – mondta Stine Oftedal.

A holland válogatottban Rinka Duijndam képviseli klubunkat. A 2019-es világbajnokok Portugáliával, valamint Finnországgal játszanak Európa-bajnoki selejtezőt.

„Mindig nagyon várom, hogy a nemzeti csapatban szerepelhessek. Most elkezdünk dolgozni azokért a célokért, amelyeket el szeretnénk érni mind az Európa-bajnoki selejtezőkön, mind az év végi világbajnokságon. Izgalmas meccs lesz hazai pályán Hollandiában Portugália ellen, és kíváncsian várom az idegenbeli, Finnország elleni találkozót is. Keményen fogunk dolgozni a részleteken, hogy a lehető legjobban kezdjünk egy fontos szezont, fókuszban a világbajnoksággal és az Olimpiával” – nyilatkozta Rinka Duijndam.

Az Ana Grosszal felálló szlovén együttes Lettország és Olaszország ellen lép pályára szintén Eb-selejtezőn.

„Két ország válogatottja ellen játszunk majd az Eb-selejtezőkben. Természetesen mindkét mérkőzésen jó munkát szeretnénk végezni, a célunk megnyerni a találkozókat. Egyben ez egyfajta felkészülés is lesz a decemberi világbajnokságra” – fogalmazott Ana Gros.

A dán kerettel Sandra Toft, valamint Line Haugsted kétszer játszik Koszovó ellen kvalifikációs találkozót a jövő évi kontinesviadalra.

„Ez egy rövid, de fontos összetartás lesz a nemzeti csapattal, az utolsó a világbajnokság előtt. Két mérkőzésünk lesz, amelyeket meg kell nyernünk. Szerintem jó ez a kombináció, hogy koncentráljunk a két Eb-selejtezőre, miközben a világbajnokságra is készülünk” – mondta Sandra Toft.

Franciaország válogatottjában Estelle Nze Minko Olaszországgal, valamint Lettországgal vesz részt Eb-selejtezőn.

„A francia válogatottban van néhány játékos, aki most nem lesz velünk az összetartás alkalmával, így az edzéseken arra kell összpontosítanunk, hogy megszokjuk az átalakult felállást. Olaszország és Lettország ellen játszunk, óvatosnak kell lennünk, mert nem nagyon ismerjük a játékosokat. Természetesen a célunk kvalifikálni magunkat az Eb-re” – tekintett előre Estelle Nze Minko.

Bruna de Paula a hónap végén kezdődő Pánamerikai játékok jegyében vesz részt a brazil együttes felkészülési hetén.

„Egyhetes edzőtáborba utazunk Portugáliába. Ez az időszak kiváló alkalom lesz arra, hogy megnézzük, hol tart válogatottunk a felkészülés jelen fázisában. Október végétől ugyanis a Pánamerikai játékokon veszünk részt, így erre a megmérettetésre helyezzük most is a hangsúlyt” – foglalta össze Bruna de Paula.

Linn Blohm pedig a Feröer-Szigetekkel és Luxemburggal szembeni Eb-selejtezős győzelemre készül Svédország válogatottjával.

Az Ázsia Játékokon szereplő Ryu Eun Hee 2023. október 5-én ezüstérmet szerzett a dél-koreai válogatottal. Átlövőnk a torna befejezését követően hamarosan visszatér a Győri Audi ETO KC csapatához.