2023. augusztus 19-én az egész heti közös készülés megkoronázásaként felkészülési mérkőzést játszott a Győri Audi ETO KC és a Neptunes de Nantes az Audi Aréna Győrben.
Hiába az ünnepi hétvége hangulata, a győzelemért lépett pályára a Győri Audi ETO KC 1700 néző előtt. Ulrik Kirkely vezetőedzőnek azonban két játékosát is nélkülöznie kellett az összecsapásról. A klub engedélyével az ázsiai olimpiai kvalifikáción résztvevő Ryu Eun Hee és elővigyázatosságból az egyik edzésen kisebb sérülést szenvedő Linn Blohm is kimaradt a meccskeretből.
A Toft, Gros, Brattset, de Paula, Győri-Lukács, Fodor, Oftedal hetessel kezdő csapat a mérkőzés elején hamar kétgólos hátrányba került, az 5. percben 4-2-re vezetett a Nantes. Ez a differencia jellemezte a játék kezdetét, így a 12. percben 8-6-os Nantes-vezetésnél kikérte első idejét Kirkely. Ezt követően Gros ugyan kétszer is betalált hétméteresből, de a különbség két-három gól környékén mozgott továbbra is. Bő negyedóra elteltével Nze Minko, Haugsted és Farkas is pályára lépett, a kapuba pedig Duijndam érkezett. A 22. percre pedig egy gólra csökkent a francia fór. A 25. percben Kirkely kikérte a második idejét is, két gyors gólt követően pedig egyenlített az ETO (15-15). A 28. percben Fodor Csenge rosszul érkezett le a talajra egy ziccert követően, és sajnos csak segítséggel tudta elhagyni a pályát. A mérkőzést követően részletes kivizsgálása megtörténik, amiről a pontos diagnózist követően tájékoztatást nyújtunk. A félidő végére pedig kialakult az addigi legnagyobb hátrány, négy góllal 19-15-re vezetett a Nantes a szünetben.
A második félidőt Duijndam egy hetes védéssel kezdte, majd Hovden két gólja következett, de a Nantes hamar visszaállította négygólos különbséget, a 37. percben 21-17-re vezetett. A 42. percben Kirkely mester harmadik idejét is kikérte, ennek ellenére a hátrány nehezen fogyott. A 45. percben azonban jött a fordulat, Gros lőtt gólt, majd Hovden és Brattset, így nem sokkal kettőre zárkózott az ETO (23-25). Az 53. percben egy gólra csökkent hátrányunk, majd kettős emberelőnybe került csapatunk. Szöllősi-Schatzl először egyenlíteni tudott, 26-26-nál, az 56. percben pedig 28-27-nél vezetést szerzett. A végjátékban fej-fej mellett haladtak a csapatok, Hovden hetese és Haugsted átlövésgólja végül meghozta a győzelmet. Győri Audi ETO KC-Neptunes de Nantes, 31-30.
Ulrik Kirkely: „A küzdéssel, amely az egész játékunkat jellemezte, természetesen meg vagyok elégedve. A második félidőben sikerült ledolgozni a hátrányt, végül egy góllal nyerni. Sokat küzdöttünk támadásban, védekezésben egyaránt - 30 gólt kapni túl sok.”
Rinka Duijndam: „Az egész mérkőzés nagyon kemény volt, próbáltunk a saját játékunkat játszani. A végeredmény is jól tükrözi a találkozót, egyetlen pillanatig sem adtuk fel. Tudtuk, hogy csak úgy nyerhetünk, ha még többet hozunk ki magunkból, tényleg nagyon nehéz volt.”