Három napos “túrája” végállomásán Békéscsabán lépett pályára a Győri Audi ETO bajnoki összecsapáson. Az első játékrész elején kialakított előnyt az egész félidőben sikerült tartani, a folytatásban pedig egyszer tudott csak közel jönni kedvenceinkhez a hazai csapat, így végül a papírformának megfelelően 33-22-es győri győzelem született.
Stine Oftedal és Schatzl Nadine nélkül állt ki csapatunk Békéscsabán, a két játékos pihenőt kapott a szakvezetéstől. Sandra Toft állt a kapuban, előtte a Fodor, Nze Minko, Broch, Haugsted, Gros, Győri-Lukács hatossal kezdte meg a találkozót Ambros Martín. Az első támadások mindkét oldalon kimaradtak, majd Estelle Nze Minko szerezte a találkozó első találatát a harmadik perc legelején. Fokozatosan növelte előnyét csapatunk, 10 perc elteltével 7-3-ra vezettünk. A tizedik győri találatot Linn Blohm szerezte a 17. percben, majd Toft védéseinek is köszönhetően sikerült tovább növelni az előnyt. A huszadik percben már 12-6 állt az eredményjelzőn, és megvolt a hazaiak első időkérése is. A játékrész hátralevő részében több hibánkat is góllal büntetett a hazai gárda, de a vezetésünk nem forgott veszélyben. Szünetre 16-12-es győri vezetéssel mentek a csapatok.
A második félidő első gólját mi szereztük, de Broch góljára gyorsan jött a hazaiak válasza. A Békéscsaba nagyot küzdött egész meccsen, és a támadásban sok ziccert kihagyó kedvenceinktől végig lőtávolban tudott maradni. Ryu remek teljesítményt nyújtott a meccsen, és húzta magával a többieket is. A 44. percben 17-21 állt a békéscsabai csarnok eredményjelzőjén, amikor Ambros Martin kikérte második idejét a találkozón. A fáradó hazaiak lassították a játékot, ahogy csak tudták, ennek ellenére az utolsó 10 percre hatgólos győri előnnyel vágtak neki a csapatok (18-24). Leynaud is beszállt a meccsbe, de olyannyira összeállt a védekezés előtte, hogy védenivalója nem sok akadt. Végül 10 góllal, 22-33-ra nyertünk a Viharsarokban.
Ambros Martín: "Nagyon nehéz volt ma itt játszani, és begyűjteni a két pontot. Az utolsó 10-15 percben tudtuk ezt a különbséget kialakítani, addig az egész mérkőzés nagyon szoros volt. Nagyon nehéznek értékelem a Békéscsaba elleni játékot, mert nagyon jó lövői vannak, nagyon jó beállókkal kiegészítve, és éppen emiatt nagyon nehéz megtalálni azt a vonalat, ahol ki kell lépni a lövőre, vagy bent kell maradni a beállón. Az első félidőben ezt egyáltalán nem tudtuk megoldani, és nagyon sok gólt szereztek a beállónak történő bejátszásokból. Sokkal jobban sikerült ezt a második félidőben megoldanunk, és jobban bele tudtunk zavarni a passzsávokba. Azt gondolom itt jött el a mérkőzés kulcsmomentuma, amikor kétgólos hátrányig zárkózott fel a Békéscsaba, és támadhatott a mínusz egyért. A játékosaim, a csapatom nagyon jól kezelte ezt a szituációt, jól válaszotta meg a lehetőséget, és egyáltalán nem idegeskedték túl, hogy lecsökkent az előny. Éppen ezért mondtam, hogy nagyon nehéz a Békéscsaba ellen játszani, amikor ott vannak lőtávon belül, és az, hogy így sikerült nyerni, növeli a győzelem értékét. Boldog és elégedett vagyok, küzdöttünk egy kicsit, de azért megvoltak a megoldásaink. Gratuálok az edzőkollégámnak, jó volt itt a szépen felújtott létesítményben pályára lépni, utolsó alkalommal, mint vezetőedző. Sok sikert kívánok a Békéscsabának az idei szezon küzdelmeihez, és az edzőkollégának a pályafutásához."
Ryu Eun Hee: "Nagyon alaposan próbáltunk felkészülni a Békéscsaba játékából, és igyekeztünk arra fókuszálni, hogy mi az, amire ma számíthatunk, nem gondoltunk a következő mérkőzésre, ennek ellenére mégsem sikerült mindent megvalóstani. Az első félidőben láttam, hogy a csapat nehezen birkózott meg az ellenfél jó játékával, és azon gondolkodtam, hogyan tudom majd őket segíteni, és a második félidőben jött el az a pillanat. A félidőben Ambros elmondta, hogy mik lehetnek a megoldások, nem adtuk fel, folytattuk, és azt gondolom, kialakítottuk a helyzeteinket, amivel meg tudtuk nyerni a mérkőzést."