A négynapos edzőtábor után két korosztályos magyar válogatott is nemzetközi tornán szerepelt a hétvégén. Az ifjúsági nemzeti csapat Siófokon, a serdülő válogatott Lengyelországban állhatott fel a dobó legtetejére.

 

2021. december 17-19. között Lengyelországban rendezték meg az Olimpiai Reménységek Versenyét, amelyen 4 válogatott vett részt. Penszki Gergely és Kun Attila tanítványai Szlovákia és Csehország ellen magabiztos győzelmet arattak, előbbit 37:18-ra, utóbbit 28:18-ra győzték le. A magyar csapat utolsómeccsén, a házigazda lengyel válogatott ellen szoros mérkőzésen tudott nyerni (33:30), és 100%-os teljesítménnyel a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A Győri Audi ETO KC Akadémiáját öt játékosunk képviselte, Horváth Lili, Kiss Diána, Rédecsi Polett, Szár Evelin és Varga Dalma. Klubunk számára külön öröm, hogy két növendékünket, Kiss Diánát és Varga Dalmát is beválasztották a torna All-Star csapatába. Az elmúlt hét történéseivel kapcsolatban Kun Attilát, a serdülő válogatott másodedzőjét kérdeztük meg:

Lipóton négy napos edzőtáborban vettetek részt, hogyan sikerült a felkészülés? 

Jellemzően ebben a korosztályban még nagyon sok játékost próbálunk ki addig, amíg elérünk az első világversenyig. A mostani felkészülési héten is így történt, hat új játékost hívtunk be a keretbe, ilyenkor megpróbáljuk őket azonos taktikai és fizikai szintre hozni azért, hogy megfelelő csapatjátékot tudjunk játszani. Nagyon jó körülmények között ez egészen jól sikerült. 

Milyen elvárásokkal érkeztetek az Olimpiai Reménységek Versenyére? Mi célt szolgált ez a torna?

Ez a verseny is a felkészülésünk része volt, kifejezett célt nem tűztünk ki a játékosaink elé. Azt szerettük volna elérni, hogy a megfelelő attitűd, csapatszellem, és taktikai érettség kialakuljon a válogatottunknál. Természetesen közben figyeljük játékosainkat, hogy kik lesznek azok, akikre a következő időszakban számíthatunk. 

A magyar serdülő-válogatott másodedzőjeként hogyan értékelnéd a 3 mérkőzést, miben láttad a sikeretek kulcsát?

Sikerünk kulcsa a jobb technikai felkészültségünkben rejlett, illetve abban a gyors játékban, amit a felkészülésünk során is elkezdtünk kialakítani, amihez természetesen párosult egy jó kapusteljesítmény is. 

Miben kell még fejlődni? 

Természetesen mivel nem egy csapatra épül a válogatottunk,mind védekezésben, mind pedig támadásban pontosítanunk kell azokat a feladatokat, amiket egyéni játékban és páros kapcsolatokban is szeretnénk látni. 

Milyen célkitűzéseket fogalmaztatok meg a jövő évre vonatkozóan?

Jövőre már szerepelni fogunk világversenyen, ez az EYOF lesz, erre szeretnénk kialakítani egy olyan válogatottat, amely kellőképpen versenyképes lesz az idősebekkel szemben. Célunk minél jobban szerepelni az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. 

Magyar serdülő válogatott tagjai: Konkoly Zsuzsanna, Kiss Diána, Horváth Lili, Táder Luca, Papp Dorka, Hargitai Norma, Fazekas Virág, Szebeni Dorina, Mórocz Fanni, Véniger Kata, Szár Evelin, Keceli-Mészáros Renáta, Rédecsi Polett, Varga Dalma, Pálmai Liza, Szabados Virág 

szövetségi edző: Penkszki Gergely, másodedző: Kun Attila

 

A hétvégén rendezték meg a Négy Nemzet Tornáját Siófokon az ifjúsági korosztály számára. Bohus Bea együttese 4 napos felkészülés után vágott neki a tornának, és az egyenletes jó teljesítményének köszönhetően, három győzelemmel megérdemelten nyert aranyérmet. A magyar válogatott az oroszokat 29:21-re, a franciákat 33:24-re, végül a dánokat 36:23-ra győzte le. Klubunk Akadémiáját két játékosunk képviselte, Farkas Júlia és Varga Virág. 

„Egy igazán színvonalas és hasznos tornán tudtunk részt venni. Egyrészről valós képet kaptunk a jelenlegi formánkról, másrészről sokat tudtunk gyakorolni és pontosítani a játékunkon. A siker kulcsát számomra továbbra is a csodás csapategység, és a társaim jó sportolói mentalitása jelenti. Összességében egy tökéletes lezárása volt a 2021-es évnek a válogatott hét, illetve a tornagyőzelem.” – mondta Farkas Júlia. 

Fotó: Hargitai Gábor

Magyar ifjúsági válogatott tagjai: Imre Szofi, Zaj Klára, Sass Kincső, Csíkos Luca, Simon Petra, Juhász Kata, Csata Panna, Csernyánszky Liliána, Vártok Tamara, Bucsi Lili, Kovalcsik Bianka, Horváth Fanni, Gém Léna, Szabó Lili, Kármán Luca, Farkas Júlia, Szabó Anna, Panyi Krisztina, Varga Emília, Varga Virág Szövetségi edző: Bohus Bea

 

Gratulálunk mindkét válogatott eredményes szerepléséhez!