Rekviem a férfi kézilabdáért, avagy „a legjobb lovamat virslinek"

A cím egy része talán némi magyarázatra szorul, de aktuális, mert a győri férfi kézilabda első mélyrepüléséhez kapcsolódik. Akkor jelent meg a Népsportban ilyen cím alatt néhány gondolat, amikor megszûnt a Győri Textiles NB I-be frissen visszakerült férfiszakosztálya, 1972-ben ugyanis a Rábatext kihátrált a férfiszakosztály mögül és nem volt a városban senki, aki mentőövet dobott volna számukra.

Volt időszak, amikor a városnak négy NB I-es csapata volt és méltán nevezték Győrt a magyar kézilabda fellegvárának. Válogatottak egész sora került ki a klubokból, hat város tornáját rendeztek sorozatban, híres volt a győri kapusiskola és világválogatottat is adott a város a kézilabdának. Ennek akkor még némi pozitív hatása is volt, hiszen olyan
fiatal játékosok kerültek át az ETO-ba, akik erősítést jelentettek a csapatnak, mint például Szórádi, Nyikus, Kristofóri, Gyömörei.
Közben  női vonalon is felnőtt az ETO-ban egy reményteljes nemzedék, amely a válogatott gerincét adta: Zseli, Nyári, Sulyok, Orbán. Nem sokáig, mert a Rába megszüntette a támogatást és a játékosok java Veszprémbe költözött, mert ismét nem volt Győrben senki, aki megmentette volna a klubot.

Maradt tehát a Textiles női és az ETO férficsapata. Ez a helyzet is csak átmenetileg tartott. A Textiles kellő anyagi források híján kiesett az NB I-ből és gyakorlatilag megszûnt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Richards-gyár által támogatott csapat viszont első osztályú lett, átvette a tehetséges textileses lányokat – többek között később a világ legjobbjának választott, már dunaújvárosi színekben játszó Kocsis Erzsit – és megerősödve jelentős csapattá vált.

Rövidre fogva a történetet: nagy szerencse, hogy a női csapat mögött mindig volt egy meghatározó támogató – Richards, Gardénia, Győri Keksz, Rába, Graboplast és most az Audi – és elkötelezett szakvezetés. Amikor a Rába már csak a labdarúgást támogatta, attól kezdve Győr önkormányzata is döntő szerepet vállalt a fenntartásban. A női csapat meghatározóvá válása és „szárnyalása" mind a mai napig tart, köszönhető ez a kitûnő utánpótlás-nevelő munkának is.
Korábban még soha olyan jól nem szerepelt a Rába ETO, mint a nyolcvanas években: bajnoki címeket, Magyar Kupa-győzelmeket mondhatott magáénak, sőt, nemzetközi kupát (IHF-kupa) is nyert, amivel azóta sem sok magyar férficsapat dicsekedhet.
De a Rába lépése után mi történt a férfiakkal?
A város vezetése melléjük is odaállt, mint a női gárda mellé, nagy baj volt azonban, hogy nem sikerült igazán jelentős szponzort a csapat mellé állítani.

Elegendő pénz hiányában válogatott játékosok egész sora távozott az egyesülettől. Egyszerre ment el Bene, Tóth, Rosta. Aztán sorban: Iváncsik Gergő, Szabó Péter, Herbert, Iváncsik Tamás, Tatai. A felsoroltak közül jelenleg is négyen voltak tagjai a németországi világbajnokságon szerepelt válogatottnak.
Nyáron két egyesületre szakadt a korábbi női és férfiszakosztály.
…és most jönnek a vég napjai?

A férficsapatot átvenni kívánó tulajdonos az utolsó pillanatban – nyilván nyomós oka volt rá – visszalépett, ezzel azonban a bizonytalan helyzetbe került játékosok közül ismét jó néhány – a magasabban jegyzettek közül – távozott.

A huszonnegyedik órában vette át a szakosztályt a Rába Quelle és nagy reményekkel mûködtette szponzortársaival együtt december végéig az egyesületet. A pénz azonban elfogyott.
Vannak még kilátások  a következő időszakra is, hiszen informális értesülések szerint az önkormányzati támogatás nagyobb lesz, mint az elmúlt években volt, de sajnos amire a költségvetés elfogadása után ez a támogatás megnyílna, lehet, hogy már nem lesz csapat.
Egyetlen megoldás lehetséges, egy jelentős – vagy több tehetős – szponzor belépése, ezzel a kívánt 15–18 millió forintos támogatás előteremtése. Különben nincs jövője a férficsapatnak abban a városban, amely nemcsak a folyók, de a kézilabda városa is.

Az a város, amely elsőként kapta meg az országban a Magyar Kézilabda Szövetségtől a „Kézilabdázás városa" kitüntető zászlót, ahol a „Magyar kézilabdázásért" arany emlékjelvénynek majd féltucatnyi kitüntetettje van. De nem ez a legnagyobb baj. Magára marad az utánpótlás, amely országosan is az egyik legjobb. És nem igaz, hogy igazi felnőttcsapat nélkül fenn lehet tartani az eredményes utánpótlás-nevelést, ahol a serdülőtől az ifjúsági csapatig mintegy 200 játékossal foglalkoznak az elhivatott és tehetséges edzők.

Erről kellene rövidesen dönteni Győr kézilabdát szerető közvéleményének, tehetős vállalkozóinak, a város kultúrájáért és sportjáért felelős vezetőknek: mindenkinek a saját tehetsége és lehetősége szerint.

Vagy a legjobb ló – amely jelenleg az igen tehetséges, minden trófeát begyûjtő serdülőcsapat, amelyből sokan egy-két éven belül beépülhetnének a felnőttek közé, jelentős eredményeket érhetnének el és a mostaninál jobb menedzseléssel meg is lehetne tartani őket – mehet virslinek...