A K&H női kézilabda liga 13. fordulójában a Kisvárda együttesét fogadtuk hazai pályánkon, az Audi Aréna Győrben. Egy pillanatig sem hagytak kétséget afelől, hogy a kezükben tartják az irányítást, s közel 3600 néző előtt felszabadult játékkal, gólgazdag győzelmet arattak zöld-fehér mezes lányaink.
Végeredmény: 45-19
1.félidő
Kapunkban Leynaud kezdett, a félpályához pedig a Puhalák, Amorim, Oftedal, Brattset, Bulatovic és Bódi kezdősorral álltunk fel.
Néhány sikertelen támadást követően Habánková szerezte a találkozó első gólját átlövésből – majd a másodikat is. Válaszul Oftedal robogott végig és első gólja mellé egy Siska-kiállítást is kiharcolt. Szabó technikai hibáját Puhalák bosszulta meg, majd hamarosan Brattset és Orbán is feliratkozott a gólszerzők listájára (3-3). Puhalák lerohanásból duplázott, majd Kurtovic büntetőből is felavatta Pásztor kapuját – mindeközben ismét emberhátrányba kerültek a vendégek, Siska második kétperces kiállítását is begyűjtötte. Amorim kihasználta a kínálkozó lehetőséget és üres kapura bombázta a következő győri találatot – a 9. perc kezdetén így már négygólos előnynél jártunk, Bakó Botond időt is kért. Mindenki igyekezett hozzátenni a magáét – Milosevic, Bulatovic, Habánková, Brattset, Szabó, Amorim és Puhalák szolgáltatták a gólokat a folytatásban, a félidő felénél 12-6 szerepelt az eredményjelzőn. Bódi is bemutatkozott, s a könnyed, felszabadult játék örömére Danyi Gábor három poszton is cserélt – a pályára Kristiansen, Nze-Minko és Edwige érkezett. Bulatovic és Nze-Minko góljai következtek Rocha levegőben lökés miatt begyűjtött kiállítása mellé, magabiztos előnyünk tovább nőtt az első játékrész utolsó tíz percére (15-6). Leynaud is remek védésekkel járult hozzá a csapat teljesítményéhez, csak úgy, mint a védekezésben kőkemény Kristiansen, aki egy újabb vendég technikai hibát követő lerohanás végén szerezte meg a maga első találatát – 17-6-nál a piros mezesek vezetőedzője második időkérési lehetőségét is felhasználta. Próbált faragni a hátrányon a kisvárdai együttes, azonban zöld-fehér mezes lányaink rendre válasszal szolgáltak – a félidei szünetre 11 gólos előnnyel vonulhattunk.
Félidei eredmény: 21-10
2.félidő
Rövid ideig emberhátrányban voltunk a második félidő kezdetén Edwige kiállítása következtében. Danyi Gábor újabb cseréket eszközölt – pályán Faluvégi, Kurtovic, Hansen és Fodor, a kapuban Kiss. Öt perc elteltével 24-11 szerepelt az eredményjelzőn – Danyi Gábor időt kért. Fodor, Premovic, Kurtovic, Milanovic és ismét Fodor következett a gólszerzők sorában. Kiss fantasztikus mozdulattal büntetőt, majd pedig a kivédett hétméteres kipattanójából indított kísérletet is hatástalanította. Mindkét oldalon a kemény védekezésről tett tanúbizonyságot, hogy röpködtek a kétperces kiállítások. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a gólgyártásban, a 45. percben 31-16 szerepelt az eredményjelzőn. Kiss esélyt sem adott a hétméteresből kapujára irányuló próbálkozásoknak, Fodor pedig utolérhetetlen sebességgel robogott a kisvárdai kapu felé és szerezte sorra találatait. Siska harmadik kétperces kiállítását szerezte meg Amorimmal szemben történő szabálytalankodásával, így ő „kipontozódott” és már nem tér vissza a pályára. Nze-Minko saját kilenceséről lőhetett az üres vendég kapuba, Faluvégi második találatához pedig egy Dudás kiállítás is társult (35-17). Habánková góljára három győri találat érkezett válaszul Fodor és Kurtovic jóvoltából – az 52. percben húszgólos (38-18) különbség alakult ki, ami utolsó időkérési lehetőségének felhasználására sarkallta Bakó Botondot. A végjátékban sem változott a játék képe, lányaink végig kezükben tartották az irányítást – a vendégek emberhátrányát kihasználva zsinórban háromszor, Faluvégi, Amorim és Nze-Minko is üres kapus találattal örvendeztette meg a lelkes hazai közönséget (43-19). Amorim verekedte be magát az ellenfél hatosáig, azonban még nem hagyott alább a győri gólgépezet, Nze-Minko szemfüles labdaszerzését félpályáról szerzett bombasztikus találata követte befejezésül (45-19).
Végeredmény: 45-19
Hivatalos nézőszám: 3561 fő
Bakó Botond: „Gratulálok a Győrnek! Sajnálom, hogy nem tudtunk egy normális teljesítményt nyújtani ma, amiből a hazai együttes is profitálni tudott volna. Érthetetlenül állok a heti teljesítményünk előtt, óriási csalódás és negatívum, nem tudom megmagyarázni. Fáradtak és fásultak voltunk, nagyon gyorsan meg kell találnunk az okát, hogy mi okozta ezt az állapotot és visszatalálunk a formánkhoz.
További sok sikert kívánok a Győrnek!”
Vesna Milanovic Litre: „Szeretnék gratulálni a Győrnek! Mindenki tudja, hogy nagyon jó játékosaik vannak, és mennyire nehéz ellenük játszani. Nem kezdtük jól a mérkőzést, s nem a vereség a gond, hanem az, ahogy kikaptunk, nagyon sok technikai hibát vétettünk. Ma nem azt a kézilabdát játszottuk, amit igazából tudunk, és nagyon fontos mérkőzés vár ránk, úgyhogy össze kell szednünk magunkat!”
Danyi Gábor: „Abszolút nem várt különbséggel zárult a mérkőzés, egy nagyon komoly összecsapásra számítottunk. A mérkőzés kezdete is azt sejtette, hogy nehéz dolgunk lesz, de én elsősorban a saját csapatom játékát szeretném értékelni. Jól mentünk, dinamikusan játszottunk, újfajta formációkat tudtunk gyakorolni, úgyhogy nagyon jó felkészülést nyújtott a jövő heti feladataink előtt. Nagyon túlzónak érzem a különbséget, s bízom benne, hogy a Kisvárda visszatalál a formájához és további soki sikert kívánok nekik!”
Amanda Kurtovic: „Úgy gondolom, nagyon keményen edzettünk a héten és koncentráltak tudtunk maradni a héten, s az edzés jó dolgaiból sikerült sok mindent megvalósítanunk. Követtük a tervet, tudtunk gyakorolni, ez a mai önbizalommal telt győzelem nagyon sok pozitívumot ad a jövő hétre számunkra.”