16 tétmérkőzést játszott a szezon kezdete óta a Győri Audi ETO KC csapata, és mindegyiket meg is nyerte. A Bajnokok Ligája csoportkörében pedig új klubrekordot állítottak fel a lányok, ennyi gólt még sosem lőtt a csapat, mint az őszi hat nemzetközi mérkőzésen. A klubfeladatok után a keret nagyobb részére most a nemzeti válogatottakban várnak feladatok, míg a Győrben maradók sem unatkoznak majd.
35-29-es győzelmével új klubrekordot állított fel a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája csoportkörében. Eddig a legtöbb gólt a tavalyi évadban lőtte meg a csapat a csoportkör 6 meccsét tekintve 210 góllal, idén pedig 216 találattal zártuk az első kört. Csak a rend kedvéért a Savehof ellen összesen 71, a Ljubljana ellen 64, míg a Most ellen két meccsen 81 gólt szereztek a győri játékosok.
Klubunk 2019/20-as keretéből a 18 felnőtt játékos közül 10 csatlakozik november 18-tól nemzeti csapatához és készül a november 29-től Japánban, Kumamotóban megrendezésre kerülő 24. Női Kézilabda Világbajnokságra.
A Győri Audi ETO KC-t Faluvégi Dorottya és Kiss Éva képviseli a magyar válogatottban, valamint Puhalák Szidónia a bő keret tagja, így adott esetben ő is bevethető lehet Japánban. A magyar válogatott tagjai először Dél-Koreába utaznak, ahol egy rangos felkészülési tornán, a Szöul-kupán szerepelnek. Megmérkőznek Dél-Korea, Oroszország és Szerbia válogatottjával is. Ezt követően a világbajnokság C csoportjában Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, Románia és Montenegró ellen lépnek majd pályára. A magyar válogatott szakmai stábjában helyet kapott Holanek Zoltán, a Győri Audi ETO KC erőnléti edzője is.
Egyből a csoportban összejön egy meccs, ahol csapattársak mérkőznek meg egymás ellen, hiszen csoportellenfél lesz az a Montenegró, ahol Katarina Bulatovic is szerepel. A montenegrói válogatott Németországgal vív felkészülési mérkőzést, majd a megfelelő akklimatizáló érdekében (Japánban +8 óra az időeltolódás a magyari időszámításhoz képest) időben elutazik Japánba. Ott a montenegrói tervekben a norvég válogatottal való kooperáció szerepel a tétmeccseket megelőzően.
A norvég keretben ezúttal kettő győri játékos szerepel, akik várhatóan főszerepet játszanak majd a válogatottjukban. Stine Oftedal és Kari Brattset, valamint a norvég nemzeti csapat Japánban készül egészen a vb kezdetéig. A fukuokai akklimatizációt követően november 28-án utaznak át Kumamotoba, a vb helyszínére. Norvégia az A csoportban szerepel Hollandia, Szerbia, Szlovénia, Angola és Kuba mellett.
A dán válogatottban Anne Mette Hansen képviseli a győri színeket. Dánia Okinawa szigetén akklimatizálódik a VB-re. A dánok a B csoportban szerepelnek Franciaország, Németország, Dél-Korea, Brazília és Ausztrália mellett.
Brazília válogatottjában természetesen ott van Eduarda Amorim. A dél-amerikai bajnok csapat Tokióban készül a rendező válogatottal, Franciaországgal és Szlovéniával közösen. Itt többszörösen is találkoznak a csapattársak egymással, hiszen a győri játékosok három csapatban is szerepelnek a B csoportban.
Franciaország címvédőként, nagy reményekkel utazik a világversenyre. Estelle Nze Minko, Beatrice Edwige és Amandine Leynaud révén három győri játékossal a fedélzeten vág neki a viadalnak a francia csapat a B jelű csoportban.
Azoknak, akik ezúttal nem szerepelnek a tornán egy hét pihenőt adott Danyi Gábor. A keret itthon maradó tagjai november 25-től készülnek Győrben kiegészülve a legjobb juniorokkal.