A K&H női kézilabda liga 3. fordulójában a DVSC SCHAEFFLER együttesét fogadták Amorimék hazai pályán, az Audi Aréna Győrben. Már az első félidő végéhez érve jelentős előnyre tettek szert zöld-fehér mezes lányaink, melyhez nagyban hozzájárult Kiss remek teljesítménye a kapuban. Magabiztos játékunkat a második harminc percre is átmentettük, így meggyőző tizenegy gólos hazai győzelemmel zárult az összecsapás.
Végeredmény: 34-23

1.félidő
A győri kapuban Kiss kezdett, a középkezdéshez pedig Fodor, Kristiansen, Groot, Oftedal, Knedlikova és Brattset álltak fel.
A találkozó első gólját Fodor szerezte, majd Brattset remek labdaszerzését követően ismét a fiatal villámlábú szélső robogott végig a pályán és növelte kettőre csapata előnyét (2-0). Knedlikova és Brattset is feliratkozott gyors egymásutánban a gólszerzők közé, Kiss pedig remek hárításokkal biztosította a védelmet. Vendég időkérést követően Kristiansen engedett el egy hatalmas bombát. A hétgólos debreceni gólcsendet Zamfirescu törte meg, Fodor, Oftedal és Brattset azonban nem hagyták mindezt szó nélkül – tíz perc elteltével 8-2 szerepelt az eredményjelzőn. Egy újabb remek akció végén Fodor már négynél járt, Kovács büntetőből szépített. Brattset lerohanásból harmadik találatát szerezte, Kiss megállíthatatlan, újabb fantasztikus védését követően Oftedal, majd Knedlikova robogott végig a pályán és növelte kilencre a különbséget a félidő feléhez érve (12-3). Oftedal harmadik gólja után a szurkolótábor is akcióba lendült, és éltette a tízgólos különbséget – Bordás beállóból faragott a hátrányon. Groot büntetőt értékesített, majd Kovács, Szabó és Hansen is bekapcsolódott a gólgyártásba (15-6). Kovács hétméterest értékesített, Knedlikova szélről bombázott a debreceni kapuba. Az első félidő utolsó öt percében Bulath két, Groot, Hansen, Bordás és Kovács egy-egy találattal járult hozzá a félidei eredmény kialakításához (18-11).
Félidei eredmény: 18-11

2. félidő
Arany jóvoltából született a második félidő első gólja, majd betörésből Amorim, lerohanásból pedig Oftedal következett (20-12). Kristiansen két percre a kispadra kényszerült védekezésben elkövetett szabálytalankodásáért, majd a vendég együttes javára megítélt büntetőt Kiss parádésan hárította. Ezt követően Bulath hétméteresből, Brattset beállóból volt eredményes, majd Bulath ismét hetest lőhetett (21-14). A kapufáról kipattanó labdát Szabó juttatta el Kiss kapujába, Bódi pedig végig roboghatott a pályán és ziccert lőhetett. Oftedal betörésből a maga ötödik találatát szerezte, Kovács szépítő gólját követően emberhátrányban folytathatták a debreceniek a játékot, Tóvizi ugyanis begyűjtött egy kétpercet. Bódi gyors egymásutánban duplázott, majd 25-16-nál második időkérési lehetőségével is élt a vendég csapat vezetőedzője. Despotovic találatára ismét Bódi válaszolt, majd Kovács és Oftedal volt eredményes (27-18). Despotovic után Hansen villant nagyot, Szabó találata után Danyi Gábor is kikérte második idejét (28-20). Fodor ismét lendületbe jött és megszerezte ötödik gólját is, melyre Arany a maga második találatával válaszolt. Szabót kétperces kiállítással büntették a játékvezetők Bódival szemben elkövetett szabálytalankodásáért, majd lerohanásból hatalmas lendülettel Groot bombázott Triffa kapujába. Despotovic és Bódi, majd Bulath és Brattset folytatták a sort a gólgyártásban. Groot egészen az ellenfél hatosáig beverekedte magát és pattintott a vendégek hálójába. A debreceniek javára megítélt büntetőhöz a fiatal Tóth érkezett és hárította is azt, melyet hatalmas taps fogadott a győri szurkolók körében. Végül Kristiansen állította be a mérkőzés végeredményét újabb góljával.
Végeredmény: 34-23

Hivatalos nézőszám: 3261 fő
 

Danyi Gábor: „Szerettünk volna határozottan kezdeni, ami sikerült is, de ebben nagyon komoly szerepe volt kapusunknak, Kiss Évának. Jó tempójú mérkőzést játszottunk, a védekezésünk még egyelőre nem állt össze, de a támadás irama már megfelelő volt. Gratulálok, és sok sikert kívánok a Debrecen együttesének!”

Stine Oftedal: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, Kiss Éva fantasztikusan védett. Sikerült teljesítenünk, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk, hogy magabiztosan kezdjünk, így ez lendületet adott számunkra. Remek ellenfelet sikerült ma legyőznünk.”

Pal Oldrup Jensen: „Tudtuk, hogy egy nagyon erős csapattal fogunk találkozni, ezért az volt az egyik célunk, hogy megmutassuk, mennyire tudunk küzdeni és egy jó játékot tudjunk mutatni, A mérkőzés nagyobbik részében ezt szerencsére sikerült is elérnünk, még ha Kiss Éva kezdetben eléggé meg is nehezítette a dolgunkat. Ellenfelünk egyénileg és csapatként is remekül játszott, de úgy gondolom, harcosak voltunk, küzdöttünk, úgyhogy összességében elégedett vagyok.”

Arany Rebeka: „Nem volt egyszerű, de külön megtiszteltetés egy ilyen fantasztikus, többszörös BL-győztes csapat ellen pályára lépni. Gratulálok nekik és további sok sikert kívánok!”