A 23. IHF Női Kézilabda Világbajnokság a célegyenesbe fordult, a negyeddöntő hátralévő összecsapásait követően az elődöntőké és a döntőé a főszerep. Jöjjön egy kis számadás, miként szerepeltek a Győri Audi ETO KC játékosai ezidáig!


Brazília – 18. hely (Eduarda Amorim)
A világbajnokság 17-24. helyezései hagyományosan az ún. Elnöki Kupa (President’s Cup) megmérettetései során dőlnek el – itt azok a csapatok vannak még versenyben, akik csoportjuk 5-6. helyén végezve, a 24 csapatos mezőnyből nem jutottak tovább a középdöntőbe. Amorimék Kamerun – a D csoport 5. helyezettje – ellen harcolták ki az Elnöki Kupa döntőjébe jutást, ahol végül elmaradt a bravúr a lengyelek ellen (Lengyelország-Brazília: 29-27), így a 18. helyen fejezték be a tornát.


Magyarország – 14. hely (Görbicz Anita, Bódi Bernadett)
A magyar csapat nagy küzdelem árán kiharcolta, hogy csoportja harmadik helyén továbbjutva ott lehessen a legjobb 16-ban, azonban az olimpiai ezüstérmes franciák ellenszerére nem találták meg Bódiék, ezért a vb 14. helyezésével kellett búcsúzniuk.


Hollandia (Nycke Groot, Yvette Broch)
Hollandia nemzeti együttese csoportmásodikként jutott a középdöntőbe, ahol Japán ellen kellett bizonyítaniuk, s végül a hosszabbításban harcolták ki, hogy ott lehessenek a legjobb nyolc között. A negyeddöntőben a csehekkel csaptak össze Grooték – a találkozó tétje nem kevesebb volt, mint az elődöntőbe jutás, melynek végül szoros csatában a hollandok (Hollandia-Csehország: 30-26) örülhettek, a győzelemhez Broch 2, Groot 3 találattal járult hozzá. Így viszont az elődöntőben a címvédő norvégok ellen kell bizonyítaniuk péntek este, hogy döntőbe juthassanak.


Norvégia (Nora Mörk, Stine Oftedal, Kari Aalvik Grimsbö)
A norvég gépezet felszabadult játékkal, magabiztos győzelmekkel maguk mögött szinte megállíthatatlannak bizonyult – egyedül a svédek találtak fogást a címvédő északiakon a csoportkör utolsó összecsapásán. Az elődöntőért az olimpiai bajnok orosz csapattal kellett megbirkózniuk, akik Trefilov mester vezérletével száz százalékos mutatóval rendelkeztek, egészen tegnap estig… Mörkék ugyanis megsemmisítő győzelmet arattak egyik legnagyobb riválisuk ellen – már az első játékrész végére hétgólos előnyre tettek szert, végül pedig 34-17-re győzedelmeskedtek a torna egyik nagy esélyese ellen. Stine Oftedalt remek teljesítményének köszönhetően a mérkőzés legjobbjának választották, aki Nora Mörkkel együtt – ketten összesen 17 találatot szereztek – ismét csapatuk húzóemberei voltak. A fináléba jutásért azonban a hollandok ellen kell bizonyítaniuk…
 

A folytatásban az elődöntőké a főszerep – kövessék az eseményeket élőben a Sport1-en!

2017. december 15. (péntek)
17.30 Hollandia – Norvégia
20:45 Svédország – Franciaország


Forrás: IHF