Keveset tudnak Rólad a szurkolók, hogy kezdődött a kézilabdás karriered?
Mi egy sportos család vagyunk, apukám labdarúgó volt, gyerekkoromban is állandóan izegtem-mozogtam, igazi energiabomba voltam, amit muszáj volt valahol levezetnem. Kint töltöttem a napjaimat az utcán, fociztunk, dobáltuk a labdát. Nem volt kérdés számomra, hogy valamit „hivatalosan” is elkezdek sportolni. A nővérem röplabdázott, a húgom kézilabdázott. Mikor megkérdezték az iskolában, mit szeretnék sportolni, mindenképpen csapatsportot szerettem volna választani.
…és akkor a kézilabda mellett tetted le a voksodat…
2004-ben kezdtem el kézilabdázni, szülővárosomban, Monastirban, ami egy nagyon pici város, nagyon pici klubbal. 2006-ban már az ifi válogatottban játszhattam, és a 2008-as ifjúsági VB-n gólkirálynő lettem. 2009-ben már a felnőttekhez kerültem a tunéziai válogatottban, ahol egymást követő két évben is elnyertem az év beállója címet, és 38 év után Afrika Bajnokságot nyertünk. Klubcsapatommal bajnokságot, kupát is nyertünk Tunéziában.
Mikor történt a kontinens-váltás a kézilabdás életedet illetően?
A testnevelési egyetem végeztével. Tudtam ki kell lépnem Tunéziából, Afrikából, ha komolyan szeretnék a kézilabdával foglalkozni. Új kihívásokat kerestem, Európába vágytam, ahol fejlődni tudok, ahol jobb játékossá válhatok. Első utam Franciaországba vezetett, ahol korábban a válogatottal sokat játszottunk, és már akkor felfigyelt rám a Nimes edzője. 2015-ben a Dinamo Volgogradhoz igazoltam Oroszországba, ahol megnyertük a bajnokságot, és bejutottunk a Budapesten megrendezésre kerülő Final4-ba. Itt ismerkedtem meg a Siófok edzőjével, és a következő szezont már ott kezdtem. Így kerültem Magyarországra, ahol véleményem szerint a világ egyik legerősebb bajnokságában játszhatom.
Mi volt a reakciód, mikor megtudtad, keres az ETO?
Otthon voltam éppen, amikor érkezett egy sms a menedzseremtől. Nem hittem a szememnek, arra gondoltam, tréfál. Nagyon boldog voltam… Egy álmom vált valóra…
Mire számítottál?
Természetesen nagy várakozással jöttem. Tudtam, a világ legjobb klubja, nagyon jó edzővel, profi játékosokkal, szuper légkörrel. De mindent felülmúlt, ami Győrben fogadott.
Nem volt semmi nehézség?
A lányok közé nagyon hamar be tudtam illeszkedni, kedvesen, segítőkészen fogadtak, sok támogatást kaptam, kapok mindenkitől, az első két hét azonban nagyon kemény volt. Meg kell tanulnom a „győri kézilabdát”!
Első meccs-élményed?
Az Érd meccs előtt számomra már az öltözőben különleges volt az a harci kedv, amit a lányok mutattak. Amikor bemutattak a közönségnek, és tapsvihar fogadott, hát az elmondhatatlan… Amíg Ambros be nem állított, ültem a kispadon, és néztem körbe, néztem a sok szurkolót, akik mind minket biztatnak, értünk szurkolnak, ami hatalmas plusz erőt ad. Alig vártam, hogy pályára léphessek. Soha nem fogom elfelejteni ezt az érzést…
További sok sikert kívánunk!
