A Győri Audi ETO KC múlt héten jelentette be hivatalosan az új igazolásait valamint az új vezetőedző személyét. Ambros Martín a múlt héten Győrben tartózkodott, ahol több egyéb téma mellett természetesen a nyári felkészülési program is szóba került. A megbeszéléseken sikerült véglegesíteni a nyári felkészülés tervezett programját.
A felkészülés július 11-én indul, amikor az olimpia miatt távolmaradókon, illetve junior és ifiválogattotjainkon kívül mindenki Győrben találkozik. Az első hét hátralévő részében orvosi vizsgálatok és fizikai felmérők következnek, majd egy hét edzőtáborba utaznak a lányok július 16-tól.
Várhatóan július 27-én játssza a csapat az első edzőmeccset.
Mivel a keretben a felkészülés kezdetén 8-9 felnőtt játékos lesz (Olimpia valamint Hornyák Ági rehabilitációja), ezért a vezetőedző másfajta felkészülést rakott össze, mint amit eddig az elmúlt években megszokhattunk. Ambros Martín célja meccsterhelést egyenletesen elosztani, így egy nap csak egy edzőmeccs lesz, felkészülési találkozók pedig 2-3 naponta lesznek leszervezve a lányoknak. Ennek a felkészülési elvnek esett „áldozatául” a csapatunk előzetesen tervezett idei Szabella Kupa részvétele. A Szabella kupa időközben az eddigiekkel ellentétben 6 csapatosra bővült, ami legalább napi 2 meccset jelentett volna, ezt ilyen formában Ambros Martín nem vállalta.
A felkészülésben az már biztos hogy augusztus 21-én Győrben mérkőzünk meg az orosz Zvezda Zvenigorod gárdájával a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
A véglegessé váló felkészülési programról itt a honlapon folyamatosan tájékoztatunk minden érdeklődőt.