Kelecsényi Ernő elnök a következő két hétben a csapatra váró nem is akármilyen kihívásról beszélt, majd a honlap kapcsán úgy fogalmazott: ezen a téren is törekednek a klubot egyéb szinten jellemző színvonal elérésére.
Ezt követően Konkoly Csaba vezetőedző szakmailag értékelte az eddig lejátszott két BL-mérkőzést. A Randers otthonában elszenvedett vereség okaként azt emelte ki, hogy a csapatjáték addigra még nem állt össze, ezért aztán egyéni teljesítményekkel próbálta a csapat hozni a dániai meccset, ám ez nem sikerült. A Metz ellen aztán már egységesebb volt a gárda, s ez az eredményben is megmutatkozott. Erre alapozva szeretnének továbblépni, s hasonló sikerrel megvívni a hátralévő BL-mérkőzéseket.
A vezetőedző ezután részletekbe menően elemezte, mely téren várhatunk előrelépést a csapattól, hogy a nemzetközi téren eredményesen vegye az akadályokat. Ilyen a támadásrepertoárban a gyors középkezdés, a mai kézilabdában kulcsfontosságú védekezésben az egységesebb játék, a kapus és a mezőnyjátékosok közti összhang fokozása, a csapat részegységei közti „olajozottabb működés”. Cél: nagyobb számban kell kidolgozott támadásokat vezetni, s azokat még hatékonyabban befejezni!
Danyi Gábor edző a csapat két kulcsjátékosának állapotáról számolt be a hallgatóságnak. Az agyrázkódással otthon lábadozó Pálinger Katalin (mint ismert egy héten belül kétszer is fejbe dobták) egy sötét szobában pihen, így aztán értelemszerűen nem is utazik el holnap Franciaországba. A válogatott mérkőzésen megsérült Vérten Orsolya (a combjában a feszítőizom részlegesen beszakadt) is lábadozik, rá a soron következő négy BL-találkozón nem számíthat a csapat.
A sajtótájékoztató második felében Szabó Tamás PR-menedzser mutatta be a klub megújult honlapját. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb hír (miután a változást mindenki tapasztalhatja, aki például ezen írást olvassa), hogy aki korábban regisztrált a Győri Audi ETO KC honlapjára, ugyanazzal a felhasználónévvel és jelszóval az újra is beléphet.
A tájékoztató legvégén Konkoly Csaba hozzátette: a tegnapi nyúli szüretelés eredményeként készülő bort palackozzák majd, s a tervek szerint jótékony céllal elárverezik.