Janus arcú a magyar válogatott, de ki tudja melyik az igazi arca. Szlovénia ellen kötelező volt nyerni, sikerült is. Franciaország legyőzése már a bravúr kategóriába tartozott, majd jött az első fekete leves a kontinenstornán. Norvégia gázolt át a magyarokon, és mért a csapatra megsemmisítő vereséget. A középdöntőkben egy küzdelmes meccsen verték az ukránokat, majd a szakma szerint is nagyon gyenge produkcióval kikaptunk a korábban sehol sem jegyzett Hollandiától. Aztán a svédek kikaptak a franciáktól és újra lett remény. Győzni kellett volna Svédország ellen, és bízni a norvégok Hollandia feletti sikerében. Nos, kár volt izgulni. A svédek ellen a kezdetben főleg Szucsánszky vitte hátán a csapatot, Pálinger pedig a kapuban mutatott be bravúrokat. Az első játékrész után nem is sejtettük, hogy mi vár ránk a második félidőben. A 40. percben már vezettek a svédek, de az igazi dráma ekkor jött. 16 percen át nem volt képes gólt szerezni a csapat, így a 12-10-es félidei vezetés után elvesztette a válogatott a második játékrészt 14-7-re. A támadójáték csődöt mondott. A remények véglegesen elszálltak, sőt még a minimális célkitűzést sem sikerült teljesíteni( a nyolc közé kerülés), a csapat a 10. helyen végez.
