Az eddigi két világversenyen is húzóember voltam, így számítottam rá, hogy Róth Kálmán most is alapemberként számít rám. Sajnos Zácsik Szandra sérülése miatt nem tudott velünk lenni, de így is mindig voltak társaim. A torna végére nagyon elfáradtam. Próbáltunk úgy pihentetni, hogy a végén már csak támadásoknál voltam a pályán. Így is kiadtam magamból mindent a közel három hét végére. Nagyon hosszú idő volt.
Ez a csapat három éve játszik, edz együtt,- és nagyon jó a hangulat. Az egységet bizonyítja a hollandok elleni meccsünk, ahol az első félidő után 5-6 góllal ment az ellenfél. Úgy mentünk ki a pályára, hogy: „gyerünk csajok, ez az utolsó harminc percünk így együtt, mutassuk meg." Hát a végére meglett a győzelem. Nehezen, de meglett.
Jól ismerjük egymást, és ez a társaság segített ezt a távolságot könnyebben átvészelni.
Összességében nem rossz eredmény ez, bár természetesen ott szerettünk volna a lehető legjobban teljesíteni. Friss még az élmény, és talán lehetett volna jobb is; így sikerült, mi mindent megtettünk. Azok, akik előttünk végeztek, tényleg nagyon jó csapatok, a norvégok pedig kiemelkedtek a mezőnyből.
Dél-Korea egy érdekes ország, igaz olyan sok mindent nem láttunk belőle. Azért a szabad napokon szétnéztünk. Láttuk például a 88-as olimpia helyszíneit, az uszodát, ahol Egerszegi nyert, és más csarnokokat is.
Jártunk a piacon, ahol aztán volt minden, érdekes növények, bogarak... egy egészen más kultúra.
Most megyek haza. Sok időm nem volt a nyáron. A felnőtt válogatott után két hét, amit a családommal töltöttem, most pedig egyet kaptam. Folyamatosan tartom a lányokkal a kapcsolatot, tudom, mit edzenek, és hol tartanak. Várom már nagyon, hogy... újra találkozzunk! Furcsa lesz, hogy egyedül fogok csatlakozni, eddig a válogatott után mindig többen tértünk vissza a klubcsapathoz. Jövő héten, Veszprémben már ott leszek!
