A Győri Audi ETO kézilabdás lányok szurkolói, ezen a hétvégén, jó szokásukhoz híven, ismét egy európai nagyvárosban tartották kihelyezett összejövetelüket.

Irány Ljubljana, hangzott el a jelszó, és aki csak tehette, különböző közlekedési eszközökkel megindult Ljubljana felé. A szurkolók legnagyobb csoportjának autóbuszai, szombaton hajnali három órakor gördültek ki a Magvassy sportcsarnok parkírozójából, és vették az irányt dél felé. A buszokon a megszokott rövid pálinkás csörteváltások után, mindenki azonnal a csapat sorsával kezdett el foglalkozni, és komoly aggodalommal tekintettek az eljövendő nagy ütközetre.
Igyekeztek felkészülni lelkileg is minden eshetőségre, mert mindenki sejtette egy nagyon nehéz találkozó vár ránk, hiszen idehaza is alig tudtuk legyűrni, ezt a Zácsikkal megerősített, lelkes társaságot.

Útközben megcsodáltuk a szomszédos ország porcukorral meghintett csodálatos hegyeit, majd délelőtt megérkeztünk Ljubljanába, és gyorsan megszálltuk a városközpontot és a piac környékét, a sörözők legnagyobb örömére.
Egy barátságos város fogadott bennünket, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a város kereskedőinek, üzleteinek kínálatában, sokkal kevesebb gagyi ország gagyi áruja szerepel, mint nálunk, és sokkal több a hazai. Valószínű, hogy a politikusaik, határozottabban tudtak ellenállni Kína gazdasági hódító nyomásának. Piacuk hatalmas, és sokkal rendezettebb, mint az itthoni. Azt mondják náluk a hatóságok, segítik, és támogatják a hazai kereskedőket, nem pedig üldözik, büntetik.

Aztán elérkezett az idő, és nálunk minden és mindenki zöld-fehérbe borult, majd izgatottan bevonultunk a már jól ismert szentélybe.

Ahogy vártuk, a mérkőzés nagyon nehezen indult a számunkra, és már az első néhány perc történései megmutatták, sajnos az erőkézilabda lesz ránk kényszerítve ismét. Megtartottuk a hangpróbát is, és rájöttünk összébb kell tömörülnünk, és keményen nyomni kell majd, ha a deszkás tenyerűekkel fel akarjuk venni a versenyt. :D
Az legalább megnyugtatóan hatott, hogy a játékvezetők korrektek voltak, kevés hibával fújtak, és igyekeztek felnőni a feladathoz. A hadi szerencse néha felénk billent, néha elpártolni látszott tőlünk. Néha rémült és megdöbbent volt a csarnok, néha pedig majd felrobbant a hatalmas Zácsik bombák után, a mi szurkolóink pedig, hangszálaik utolsó morzsáit beáldozva, szilárdan tartották a frontot a lányok mögött.

És akkor jött az a kegyetlen utolsó 5 perc! Ha rágondolok, még mindig görcsbe rándul a gyomrom, elszorul a torkom.
-A borzalmaink kezdete: Az eredmény 22 : 22 volt, és mi támadtunk. Támadásban labdát vesztettünk és lerohanásból Jankovic gólt lő. 23 : 22
- A borzalom folytatódik, mert: 4 perccel a vége előtt támadunk, ismét labdavesztés, lerohanás és Zrnec gól. 24 : 22!
3 perccel a vége előtt támadunk, Amorim óriási kapufát lő!
2 perccel a vége előtt Amorim betörési kísérlet hetes, de Stefanisin kivédi Bradeanu hetesét!! És akkor elszabadult a pokol! A csarnok felállva tapsol, és már ünnepli a leendő győzteseket. Marta Bon időt kért, a hazai játékosok örömmámorban úsznak, Stefanisin-t a nézők ölelgetik.
Emlékszem egy pillanat alatt elszállt minden erőm, zúgott a fejem, a kezem lehanyatlott, és valahova nagyon szerettem volna leülni, vagy talán elvonulni kettesben a bánatommal, mikor valahonnét távolabbról nagyon is ismerős egyre erősödő ritmusra lettem figyelmes.

Tá tá titi, tá tá titi, !
-Hú ezt nem a deszkás tenyerűek csinálják! -Hiszen ezek a mi dobosaink ritmusai!
Tá tá titi, tá tá titi, !
Egy pillanat alatt feléledt a tábor és beindultunk!
HARCOLJATOK! HARCOLJATOK! És a kórus egyre csak erősödött!
HARCOLJATOK! HARCOLJATOK! Mire a játék ismét elindult és a Ljubljana támadott, Pálinger már az otthon megszokott teljes hangerőn zúgó zöldfehér tábor támogatását érezhette a háta mögött.
HARCOLJATOK! HARCOLJATOK! 1,5 perccel a vége előtt Hornyák szemfülesen labdát lopott, és Amorim 9 méterről óriási bombát lő! 24 : 23!
Egy pillanatra felédnek a remények de 1 perccel a vége előtt a Krim támad, Zácsik hetest harcol ki!
Arra még emlékszem, hogy elcsendesedett a csarnok, és elkezdett forogni velem a világ. Nem találtam a helyem, és a mellettem álló hölgyek közül is néhányan imára kulcsolták a kezüket. Mások hátat fordítottak, arcukat kezeik közé temették, és babonásan mormolták: Katikám segíts! Katikám csak ezt fogd meg! Csak ezt az egyet Katika! Ilyen még nem történt velem, én sem mertem odanézni, megadóan vártuk a kivégzést. Ha gól, akkor úgy is felrobban a csarnok, a hazaiak örömétől, nekünk pedig lesz egy szomorú utunk hazafelé. Azt még hallottam, hogy Ana Gros egyszer lepattintotta a labdát, aztán elhangzott a sípszó, és és és csak egy morajlás, hogy OH! 50 másodperccel a vége előtt Pálinger kivédte! És már zúgott is a Pálinger, Pálinger!
40 másodperccel a vége előtt mi támadunk és Vérten egy keresztlabdával kihagyhatatlan helyzetbe hozza Bradeanut, aki betör és kiegyenlít. 24 : 24!

Innét már a BL. egyik legjobb védelmének gyerekjáték volt kivédekezni az utolsó ellentámadást, ám az utolsó pillanatokra már nem emlékszem, mert akkor mi már csasztuskát jártunk a nézőtéren.

Becsülettel megünnepeltük a lányokat a busznál, és Katinak megkegyelmeztünk nem dobáltuk fel a levegőbe, félve attól, nehogy kárt tegyünk istennek eme csodálatos teremtményében!

Hazafelé azon morfondíroztam, ha ismerőseim megint megkérdezik, hogy miért érdemes elmenni a lányok után akár a világ másik végére is, mit válaszolok majd nekik.

Hát ezért! Bizony ezért érdemes is!

-ilaci-