Tóth László neve egybeforrt az ETO-éval, ugyanis játékosként és edzőként összesen több évtizedet húzott le a zöld-fehéreknél. Játékosként a Rába ETO színeiben háromszoros magyar bajnok (1986/87, 1987/88, 1988/89), háromszoros kupagyőztes (1984/85, 1985/86, 1986/87) és IHF-kupa-győztes (1986) volt.
Szakvezetőként ilyen dicsőséglistával ugyan nem büszkélkedhetett, ám ez legkevésbé az ő hibája volt. Éppen ellenkezőleg, 1999 februárjától, amikor átvette a férficsapat irányítását, évről évre az előzetesen a kieső helyekre taksált csapattal erőn felül teljesítve jóval előrébb végzett a vártnál. Munkáját azzal ismerték el, hogy megkapta a férfi juniorválogatott irányítását és óriási bravúrral bronzéremig vezette a két évvel ezelőtti magyarországi világbajnokságon.

Halálát – bár már jó ideje beteg volt – megdöbbenéssel fogadták az egykori csapattársak, pályatársak. A legszorosabb kapcsolata Deáki Istvánnal volt, akivel közel tíz éve együtt vitték a férficsapatot, nagyrészt kettejük munkájának köszönhető, hogy a nagy múltú szakosztály még mindig talpon van.
"Egyszerûen nincs szó arra a kapcsolatra, ami köztünk volt. A legjobb barát kifejezés sem adja ezt vissza hûen. Harminc éve kisebb megszakításokkal egy a pályafutásunk, az ifiválogatottól kezdve egészen az ETO-ban játékosként, majd edzőként eltöltött évekig. Laci egy olyan kohéziós erő volt, ami tulajdonképpen garantálta a férficsapat létét. Nagyon nagy veszteség a halála."

Vesztergom Zoltán szintén évekig egy csapatban játszott a kiváló képességû játékossal.
"Az utóbbi években egye többet betegeskedett, s valahol mélyen sejtettük, hogy ez lesz a vége. Csupa szív ember volt, s ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy az utolsó pillanatig ott akart lenni a csapat körül. Amire emlékszem vele kapcsolatban, hogy a csapatban mindenkivel jóban volt, s színes megoldásaival tûnt ki a játék közben. A ravaszság edzőként is jellemző volt rá, emellett a kézilabdát mérhetetlenül szerette. Nemcsak a győri, de az egész magyar kézilabdának hatalmas veszteséget jelent az, hogy Laci elment közülünk."

A világválogatott Iváncsik Mihály nemcsak mint játékostársra emlékszik Tóth Lászlóra, hanem mint gyermekei edzőjére is. Jórészt az ő munkája eredményeképpen lett Iváncsik Gergőből és öccséből, Tamásból válogatott játékos, s ezen az úton halad a legkisebb Iváncsik fiú, Ádám is, akit szintén edzett Tóth László.
"Nagyon jó ember volt, s a legjobb irányító, akivel valaha egy csapatban játszottam. Egy nagy embert vesztettünk el rendkívül fiatalon. A kézilabdának élt, sajnos edzői pályafutása nem tudott kiteljesedni, mert az élete utolsó csatáját elvesztette."

Horváth Zsoltot, az „aranycsapat" válogatott kapusát is szomorúság töltötte el a hír hallatán.
"Nehéz ilyenkor mit mondani. A csapat esze volt, aki edzőként is sikeres volt, s nem kizárt, hogy előbb-utóbb valamelyik nagycsapat szerződtette volna, ahol meggyőződésem, hogy igazán sikeres lett volna. A szíve azonban az ETO-ért dobogott, s ő az, aki életben tartotta a férficsapatot. Sajnálatos, hogy munkáját idejekorán be kellett fejeznie."

Róth Kálmánnal, az Audi-ETO női csapatának edzőjével évekig egymás mellett dolgozott Tóth László.
"Felfoghatatlan veszteség ért bennünket. Még elképzelni sem tudjuk, mekkora ûrt hagyott maga mögött Laci. Mind személyisége, mind szakmai tudása pótolhatatlan. A munkában kőkemény volt, ám embersége és rendkívüli korrektsége mindannyiunk számára követendő példa lehetne. Mások sikereinek is legalább úgy örült, mint a sajátjának. Bevallom, mi már akkor nagyon meghatódtunk, mikor a tavasszal a BL-elődöntőben a Slagelsétől vereséget szenvedünk, s bár Laci a kórházban feküdt, saját problémái mellett volt ereje biztató SMS-t küldeni a csapatnak. Azt hiszem, ez csak a legnagyobb emberekre jellemző..."