Alig múlt 24 éves, de már kétszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, EHF Kupa és KEK-döntős, BL-elődöntős, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, EB harmadik. Egyéni díjakkal is elhalmozták, hiszen 2003-ban és 2005-ben is a világbajnokság legjobb irányítója lett, sőt 2005-ben megválasztották a világ legjobbjának. A kézilabda világában tombol a Görbe-mánia, nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában, ahol jár, ott sorban állnak az aláírásáért. Köztük a világ leggazdagabb klubjai. Anita mégis Győrben játszik. 2009-ig mindenképp.

– Hogy érzed magad így az alapozás kellős közepén?
– Nagyon fáradt vagyok, de ez ebben az időszakban termé­sze­tes. Hozzászoktunk már a ke­mény munkához. Egyre erő­sebbnek érzem magam, így a kemény edzéseket is egyre jobban viselem. Egyre jobban ér­zem magam.

– Főleg, hogy most már labdát is foghattok.
– Meglepő módon igen. Az el­múlt évek hasonló időszakában ez abszolút nem volt jellemző. Most a délelőtti futás és kondi­zás után, délután előkerül a lab­da, és sokat lövünk kapura is. Ez egy könnyebb helyzet nekünk. Végre nem medicin-, hanem kézilabdával dolgozunk.

– Az edzőmeccsek is korábban kezdődnek a megszokotthoz képest. 29-én a Fe­renc­vá­ros­sal játszotok Kun­szent­már­tonban, aztán Erdélybe utaztok.
– Ez így van, de a tétmeccsek is korábban kezdődnek, hiszen szeptember 2-án már bajnokit játszunk, a hónap végén BL-selejtező jön, és ha továbbjutunk, akkor már októberben megkezdődik a Bajnokok Ligája. Nagyon sûrû programunk lesz, de nagyon várom a meccseket, mert kíváncsi vagyok az új csapatunkra.

– Az újaknak – Pálinger, To­mo­ri, Mravikova – hogyan si­került beilleszkedniük?
– Pálinger Katinak be sem kellett tulajdonképpen illeszkednie, mert régóta ismer szinte mindenkit, és ugye hazajött. Az edzéseken szinte két kézzel szedi le a lövéseinket, szégyell­jük is magunkat miatta, és egy ki­csit el is vette az önbizalmunkat, de így legalább ő nem szen­ved önbizalomhiányban, és örü­lünk is neki, hogy nem az ellen­fél, hanem a mi ka­pun­kat védi. A többiek is beillesz­kedtek. Együtt szen­ve­dünk most az edzéseken. Mond­­hatnám „együtt sírunk, együtt nevetünk”. De a beil­lesz­kedéssel itt soha senkinek nem volt problémája.

– Az utóbbi években nem volt jellemző, hogy edzőtáborba utaztatok volna, most pedig egy hetet töltötök el Szé­kely­ud­varhelyen. Jártál valaha Er­délyben akár magánember­ként, akár játékosként?
– Nem, és én nagyon örülök neki. Már a szezon végén mondták, hogy megyünk Er­délybe, azóta sokszor eszembe jut, és nagy izgalommal várom. Ki­csit szégyellem is magam. Mindig vágytam rá, hogy eljussak Erdélybe, de sosem volt rá i­dőm, így nagy öröm, hogy most eljutok oda. Remélem – még ha ed­zőtábornak is hívjuk – a prog­ramba sikerül több kirándulást is becsempészni.

– Romániában már többször is játszottál.
– Igen, az ETO-val kétszer is el­búcsúztattuk a Zilahot, sőt egy­szer a románok mostani sztár­csapatát, az Oltchim Vâl­ceát is. Nem mondom, hogy túl jó élmények voltak, hiszen kifütyül­tek minket, de a körülményekre – a vendéglátásra, a szállásra, étkezésre - nem lehetett semmilyen panaszunk, és szurkolóink ott is kiálltak mellettünk. De a külföldi mecs­cseinken nincs idő a városnézésre. Igaz, most – remélem – Csík­szeredában és Szé­kely­ud­var­helyen is nagyon sokan fognak nekünk szurkolni. Ahogy hallottuk, nagyon várnak már minket, mi pedig nem sze­ret­nénk csalódást okozni nekik. Min­dent megteszünk, hogy meg­­há­láljuk a szeretetet.

– Sztárcsapatok sorával mérkőztök a következő másfél hónapban, aztán kezdődik az erőltetett menet a válogatott­ban és a klubcsapatban is.
– Igen, rengeteg tétmeccsünk lesz, de ez a dolgunk. A válogatottal jól akarunk szerepelni a világbajnokságon – jó lenne ismét dobogóra állni –, ki kell jutnunk az olimpiára is. Az ETO-val pedig meg szeretnénk is­mé­telni a BL-szereplésünket, meg kell tartanunk a Magyar Kupát, és vissza szeretnének szerezni a bajnoki címet is. Sőt, utóbbit meg is ígérem. Visszaszerezzük a bajnoki tálat.