Tizenkét éve, 1995-ben egy újsághirdetésben olvasta Ney Ferenc, hogy élvonalbeli női kézilabdacsapat gyúrót keres. Pályázata sikeres volt, így két nappal az után, hogy közölték vele az egyesület vezetői: övé az állás, rögtön egy bajnoki mérkőzésen Debrecenben debütált is az új munkakörében.

A gyúró sosem változik
„Érdekesség, hogy pályafutásom az ETO-ban olyan szempontból keretesre sikeredett, hogy mikor odakerültem, akkor is Róth Kálmán volt a vezetőedző, s most, hogy búcsúzom – igaz, nem végérvényesen –, ezúttal is Kálmán az első számú szakmai vezető. Anno még ő mondta nekem útravalóul: az edzők és a játékosok jönnek-mennek, ám a gyúró változatlan. Az eltelt időszakban ez valóban így volt, s bevallom, egy kicsit mindig sajnáltam, ha valaki elment a csapattól. Ugyanakkor elmondhatom, hogy szinte mindenkivel nagyon jó viszonyba kerültem, hiszen akit el is sodort az élet az ETO-tól, de összefutunk valahol, mindig van egymáshoz egy-két kedves szavunk" – foglalta össze az elmúlt több mint egy évtizedet Ney Ferenc.

Artaszban „edző" is lett
„Bevallom, nehéz szívvel hagyom el a csapatot, a lányokat, de szerencsére a szakítás nem végleges, hiszen maradok a klubnál, az utánpótlásban lesznek feladataim. Ami talán egy kicsit előny, hogy az első csapat meccsein nem kell mindig, minden pillanatban visszafognom magam, bár nem vagyok egy kiabálós típus" – folytatta a „Sas" becenévre hallgató gyúró, aki azért elmondhatja magáról, hogy kapott már sárga lapot, sőt, az idei BL-sorozatban kis híján őt tették felelőssé, hogy Podgoricán a második félidőben elszabadult a pokol.
„Jól emlékszem, hogy a görög Artasz otthonában játszottunk, ahol orosz játékvezetők voltak. Egy támadásnál Vérten Orsolya ellen egy felugrásnál szabálytalankodtak, ám a bírók kifelé ítéltek szabaddobást. Erre én annyit mondtam oroszul, hogy miért. Én magam is meglepődtem, hogy ezért sárgát adott a játékvezető. Itt Artaszban történt egyébként, hogy a mérkőzés előtti hivatalos mûsorújságban vezetőedzőként én voltam feltüntetve. Természetesen az »igazi« tréner, Vura Józsi nem is hagyta ki a ziccert. Szólt, hogy azonnal menjek be az öltözőbe, s tartsam meg a taktikai értekezletet, ha már »kifúrtam« őt az állásából..." – mesélte a masszőr.
Ami a podgoricai esetet illeti, arra így emlékezett Ney Ferenc: „A mai napig nem értem, miért mutogattak rám a helyiek. Egyvalamit megtanultam az évek során, a csapat mellett dolgozó hivatalos személyként minden incidenssel csak a klubnak ártok. Erre mindig kínosan ügyeltem. Esküszöm, semmit nem dobtam be a pályára, hiszen például fémpénz nem is szokott nálam lenni."

Sokan csak Sasként ismerik
Sokan egyébként nem is tudják, mi a becsületes neve a gyúrónak. Hogy miként lett Sas Ney Ferencből, arról így vall: „Az ETO előtt rövid ideig egy megyei első osztályú csapatnál dolgoztam, ahol Pék László volt az edző. Az első meccsek valamelyikén nyert az együttes, s akkor Pék Laci úgy értékelt, hogy gratulál a csapatnak, úgy szárnyaltak a játékosok, mint a sas. Ekkor hirtelen felém fordult, majd azt mondta: »Megvan a beceneved, mostantól Sas leszel«. Ez úgy rám ragadt, hogy egy névnapkor a lányom kijött a csarnokba, ahol mondta, hogy Ney Ferencet keresi, de a portás erre azt felelte: ilyen nevû ember nem dolgozik itt. Csak utána derült ki számára, hogy rám gondolt a lányom..."