Egy kis sporttörténelem. A Loki aranykorában mindenki nyugodt volt Debrecenben, amikor a hazai csapat idegenben kikapott akár nyolc góllal, mert biztosak voltak abban, hogy a visszavágón majd kilenccel fognak nyerni a lányok. Az a csapat nagyon nagy ritmusváltásra volt képes, tagjai, ha kellett, a pályát is felszántották.
Ami pedig a jelent, s Győr-Slagelse mérkőzést illeti: az ETO mentalitását kifogásolom. Nem láttam azt a forróságot, aminek izzania kell a pályán a játékosok között. Ha esetlegesen vannak problémák (kommunikációs, magatartásbeli gondok) a játékosok között, az a nagy és fontos csatáknál lesz szembetûnő. A „habzó száj” nem csak a bikákra jellemző, de arra a játékosra is, aki teljes átéléssel, a zavaró körülmények kizárásával tud játszani. Én nem látok a kulisszák mögé, de úgy vélem, esetleges további játékosok igazolásával történő erősítéssel sem fognak nagy és fontos csatát nyerni a győriek a következő idényben, ha a felvetett problémán nem változtatnak. Ennek kapcsán egy örök érvényû refrén jut szembe: „Szeressük egymást gyerekek, mert minden percért kár!”
Lehet, hogy ezért majd külön kritikát kapok, de vállalom és kimondom, hogy a két csapat játékosai közt nincs akkora különbség játéktudásban mint a két mérkőzés eredménye azt tükrözi!!! Ezt azért merem ilyen kategorikusan leírni, mert 2003 és 2005 között, amikor kétszer nyert BL-t a Slagelse, idényenként legalább négyszer játszottam az Aalborg csapatával ellenük. A Slagelse összeállításában a mostani meghatározó játékosok már akkor is szerepeltek és nem volt rá precedens, hogy a Slagelse otthonában a vendég néhány góllal hosszú percekre vezessen, mint ahogy ez a Győrnek megadatott az első mérkőzésen. Újra csak önmagamat tudom ismételni: …mert minden percért kár!
