A Győri Audi ETO KC két mérkőzésének időpontja is megváltozott – a zöld-fehérek a Debrecen ellen az 5. fordulóban egy órával később, a Vasas ellen a 6. körben egy órával korábban lépnek pályára.
Hírek
A Győri ETO KC 2024. szeptember 25-én elnökségi ülést tartott, ahol a tagság újabb három évre Görbicz Anitát választotta meg a klub elnökének. Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök tisztségét újabb öt évre szavazták meg.
Az olimpián szerepelt sportolókat, valamint az őket felkészítő szakembereket, köztük a Győri Audi ETO KC tagjait köszöntötték 2024. szeptember 24-én, kedden a győri közgyűlésen.
Az olimpia utáni első válogatott összetartáson a Győri Audi ETO KC öt kézilabdázója jelentkezik játékra hazája nemzeti csapatánál.
A Győri Audi ETO KC 27–22-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansandot 2024. szeptember 21-én, az EHF női Bajnokok Ligája 3. fordulójában. Az első félidőben mindkét csapat védelme jól zárt, de az utolsó tíz percet megnyomta az ETO, így 14–9-re vezetett a szünetben, ezt az előnyét pedig a második játékrészben megtartotta. A két félidő között új, hároméves megállapodást írt alá a győri klub és az Audi Hungaria Zrt. vezetése.
Folytatódik a sikeres együttműködés Győr városának kiválóságaival – az Audi Hungaria újabb három évre kötelezte el magát a Győri Audi ETO KC támogatása mellett. Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Németh Kinga, az igazgatóság személyügyért és szervezetért felelős tagja, Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC elnöke és Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője szombaton írták alá az új, hároméves időtartamra szóló szponzorációs szerződést a klub Vipers elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
Az alábbi linken található a 2024/25-ös EHF női Bajnokok Ligája-csoportkör 3. fordulójának műsorfüzete.
A Győri Audi ETO KC újabb csatára készül a norvég bajnok Vipers Kristiansand ellen az EHF női Bajnokok Ligája csoportkörében. A 3. forduló egyik legjobbnak ígérkező összecsapását 2024. szeptember 20-án, szombaton 18 órakor rendezik az Audi Aréna Győrben.
A Győri Audi ETO KC alkalmazottai és stábtagjai is részt vettek az árvízi védekezésben – 2024. szeptember 18-án Bácsán töltötték és pakolták a homokzsákokat.
A Dunaújvárosi Kohász magabiztos legyőzésével folytatta szereplését 2024. szeptember 17-én a Győri Audi ETO KC a K&H női kézilabda liga 3. fordulójában. Az ezúttal is több fiatal akadémistának lehetőséget adó zöld-fehérek már az első félidő végén 23–8-ra vezettek, a gyors játéknak és a beállók jó megjátszásának köszönhetően pedig a szünet után tovább növelték előnyüket, és végül 42–21-re nyertek.