A Győri Audi ETO KC Akadémia 4-es csapata május 22-én a Szeged és a NEKA együttesei ellen fejezte be az U15-ös Felsőház küzdelmeit.

 

Akadémia 4-es csapatunk 2022. május 22-én Budaörsön játszotta az idei szezon utolsó két mérkőzését az U15-ös Felsőházban. Az első párharcot a Szeged csapatával vívtuk, ami a harmadik helyről döntött. Az első félidő ennek fényében kiélezett csatát hozott, azonban egy góllal mégis ellenfelünk mehetett a pihenőre (11-12). A második játékrészben ritmust váltott a Szeged, és gyors találatoknak köszönhetően a 35. percre már 5 gólos előnyre tettek szert (14-19). Annak ellenére, hogy próbáltunk felzárkózni, a végjáték sajnos a Tisza-partiaknak sikerült jobban, így pontok nélkül fejeztük be a találkozót (22-30).

„A dobogós helyezésről döntő csatát elveszítettük. Minden előzetes várakozás mellettünk szólt, mégsem tudtuk feltenni az i-re a pontot a legfontosabb pillanatban. Kereshetünk okokat, lehet magyarázatokat gyártani, de be kell látni, hogy a Szeged sokkal jobban játszott abban a pillanatban. Nem tudtunk olyan élesen játszani, mint néhány nappal azelőtt a másik bajnokságban, ráadásul úgy érzem, hogy én is többet tehettem volna a csapatért, ha feladom az elveimet egy kicsit. Közös a siker, közös a bánat. Szégyenkeznünk nem kell egy országos szinten elért 4.helyezés miatt, de azt tudni kell, hogy ez a csapat többre hivatott.”  -értékelt Kerékgyártó Zsolt edző.

Győri ETO KC – PC Trade SZNKE (11-12) 22-30

Győri Audi ETO: Flaskár Emma 4, Császár Panna, Balogh Lili 5, Falusi Luca 1, Horváth Zelda (k), Tagai Virág, Molnár Zsófia, Pásztor Emília 3, Schmél Zoé 5, Horváth Réka, Nagy Abigél (k), Dobák Csenge 2, Takács Maja, Czébán Stella 2

Vezetőedző: Kerékgyártó Zsolt

 

Kerékgyártó Zsolt és Halász Máté tanítványai az utolsó mérkőzésüket a már bajnok NEKA alakulata ellen játszották. Az első félidőben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban két gólos előnyről a balatonboglári együttes várhatta a folytatást (13-11). A második játékrészben fiataljaink hősiesen küzdöttek, hogy szorosabbá tegyék az eredményt, azonban a vezetést egyszer sem sikerült átvennünk, így a NEKA ünnepelhetett győzelmet a végén (25-19).

„Az utolsó meccsen már tét nélkül egy sokkal felszabadultabb játékkal, jobban értékelhető mérkőzést játszottunk a NEKA-val. Az utolsó öt percben nőtt meg a különbség a bajnok javára, addig szorosan a nyomukban voltunk.” – mondta Kerékgyártó Zsolt edző.

NEKA – Győri ETO KC (13-11) 25-19

Győri Audi ETO: Flaskár Emma 1, Császár Panna 3, Balogh Lili 2, Hangyál Réka, Horváth Zelda (k), Végh Zorka, Molnár Zsófia 1, Pásztor Emília, Vajda Luca 5, Horváth Réka 1, Korsós Aliz (k), Dobák Csenge 3, Takács Maja 3, Somogyi Lilla

Vezetőedző: Kerékgyártó Zsolt